Kedd: 7 km 40 perc, fartlekkel tarkítva.
Nagyon jól ment, jól esett. Kb. 2 km bemelegítés után 6*50 m-es repülők. És olyan jó volt átélni a flow-! Hihetetlen volt, egyik legjobb edzés idén :)

Szerda: 10,4 km 1:14:49
Beszélgetős futás Szabival, az új futótársammal. A régi időket idézte, amikor még nem egyedül futottam. Nagyon jó volt, szinte elrepült az idő, és új útvonalat ismertem meg. Egyetlen dolog árnyékolta be: elkezdtem érezni megint a sípcsontfájdalmat. Mikor hazaértem már séta közben is fájt.

Péntek: 7 km időt nem tudom, mert másnap lenulláztam az órám, de ha jól emlékszem...
48 perc + sípcsontfájdalom még mindig! Nem hiszem el. Pedig már vasárnap a hosszúnál egyáltalán nem éreztem, meg kedden sem az iramjátékosnál. Őszintén szólva nagyon rosszul esik, hogy nem múlik a dolog. Hazaértem: jegelés, kenegetés stb. a szokásos...

Szombat: 2,9 km szegedi Téhóm futás. Anyukám iskolájának legkisebb tagját kísértem, nagyon ügyesen végigfutotta, egyszer sem álltunk meg, a végén még gyorsítottunk is! és egy kilenc éves kislányról van szó :) Mondtam, hogy ő lesz a következő maratonfutó a faluban! Én bízom benne ;) de addig még van egy-pár év.
Annyira nem fájt a sípcsontom, ezért fogtam magam és még délután nekivágtam, gondoltam egy 5-6 km-t megyek, majd vasárnap egy hosszabbat, 20+ km-t. Annyira fájt a sípcsontom és annyira elkeserített ismét, hisz a héten félmaraton van, és én nem tudok lemondani róla, most nem! Úgy érzem suhannék, ha ez nem lenne. Még a mozgásomat is megváltoztatja...
Végül 4 km lett 26:18 alatt. Az első két km-t 13:30 alatt tettem meg, pislogtam is amikor ránéztem az órára!!!! Majd bedühödtem és innentől kezdve fogakat összeszorítva kényszerítettem magam a gyorsabb futásra. Ennyire tellett, nem semmi, hogy azért tudtam javítani a következő két km-en. Nem gondoltam volna.

Azt hiszem, nem kell, hogy mondjam, hogy a vasárnapi hosszú elmaradt... Felöltöztem, de valahogy a lelkem mélyén tudtam, hogy 3-4 km-nél többet nem tudnék futni, úgyhogy addig-addig agyaltam, hogy inkább nem erőltettem annyira sem a lábam. Ma sem volt semmi futás, holnapra tervezek egy hosszabbat a töltésen, hátha fog menni. Szerdán ha összejön megint a beszélgetős futás, csütörtök a gyorsítós nap lesz, péntek meg pihenés és lelkileg ráhangolódás a szombatra, most nem fogok átmozgatót futni, hátha kiéheztetem magam a futásra.

Egyelőre most olyan bolondságokon kattog az agyam, hogy szintidőn belül le fogom-e futni a félmaratont szombaton... Eléggé belerondított az edzéseimbe ez a sérülés... Ez a félmaraton egy edzés a maratonra, úgyhogy nem bánom ha rosszabb idővel sikerül, de ki vagyok éhezve a versenyre, a hangulatra meg minden, ami ilyenkor szokás :)

Ma olyan érzésem volt, mintha már egy hete nem futottam volna... pedig még csak 2 napja. Néztem az ablakból a körtöltésen futókat és irigykedtem, hogy milyen érzés úgy futni, hogy nem a lábfájással kell küzdeni "csupán" önmagunkkal és érzem, hogy az nekem most menne! No de nem én lennék, ha nem reménykednék, hogy holnapra talán elmúlik. Ma már nem éreztem séta közben, meg takarítás közben, tegnap is kenegettem, ma is. Hátha...

Nagyon várom már Debrecent!!!!!!!!!!!! Második debreceni futóélmény, azért tuti jó lesz.

PS. ja és ott nem betonon futunk ha jól tudom, az is könnyebbség a lábnak nem igaz?!