HTML

Norcsi futóblogja

Félmaratonra, maratonra készülésről, napi futkározásimról, nehézségekről, és kitartásomról. Egy kicsit a mindennapi életről (nehéz lenne teljesen kizárni).

Friss topikok

Hát igen... A múlt hét...
Nem kecsegtetett sok jóval. Először is kedden hosszút akartam futni, ebből csak egy rövid 6,5 km lett, az is lassan. Nagyon fájt már a lábam. El is voltam keseredve és azt hittem nem lehet rosszabb amikor is:
Szerdán Szabival és Ádámmal mentem ki megint egy átmozgatóra, és be kell itt is valljam, hogy nem tudtam volna gyorsabban és többet futni. A végén már nagyon szánalmasan nézhettem ki: hasogatott a sípcsontom, és amellett, meg olyan volt, mintha tőből össze akarna csuklani a lábam. Meg is kellett állni egy kicsit sétálni. Mire hazaértem már nagyon depressziós lettem, és el is határoztam, hogy a debreceni félmaratonig nem is futok és nem is írom meg ide a panaszkodásaimat.
Szerda: 8.5 km, időről nincs adat. Viszont a heti terv megszületett: szombatig nyújtás, a láb pihentetése és valami nagyon jó kenőcs beszerzése a gyógyszertárból. 
Csütörtökön sikerült is a kenőcs beszerzése: Phenylbutazon, ez egy nagyon erős fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő, nem szabad huzamosabb ideig használni és max. naponta kétszer lehet bekenni vele a fájó pontot vékonyan. És most már kijelenthetem: használt. Rájöttem, hogy a bajom az lehet, hogy nem nyújtottam eleget és eléggé elhanyagoltam az edzések utáni lenyújtást. Pénteken még megcsináltam a Callanetics programból (ez ilyen kímélő torna, de nagyon jó, elsőre nem tűnik nehéznek, de ha kipróbáljuk...) a nyújtó gyakorlatokat, és utána nagyon jól éreztem magam.

Tehát Debrecenben a félmaratonom
Már pénteken elindultunk, ottalvás volt, így is 4 óra volt az út Szegedről autóval és azt hittem már sose érünk oda. Este a barátokkal dumálás, film nézés, éjfél körül feküdtem le és utána sem aludtam valami jól az új hely miatt.
8-kor keltem, úgyhogy azért valamennyire volt idő kipihenni magam. És ugye a rajt. Maga a verseny annyira nem nyerte el tetszésemet, meg a szervezés, bár a főbb dolgokat jól csinálták. Volt egy-két gubanc a nevezésnél, meg fura dolgok. De nem vészesek. Amúgy lehet az én hibám, hogy nem tetszett, mert én a nagyobb volumenű rendezvényeket jobban szeretem, ahol többen szurkolnak, pezsgőbb a hangulat.
Rajt. Ugye 4 kör volt. Az első körben nagyon jól mentem, az edzéseimhez meg a kínlódásomhoz képest: 5 km: 33 perc. És nagyon örültem, hogy nem fáj a sípcsontom. És ekkor jött a másik ellenségem: az emelkedők. Lehet, hogy mások azt mondják, hogy nem vészes, de nekem igenis azok voltak. Több okból is: 1. alföldi leány vagyok, és Debrecenről nem az emelkedők jutnak eszembe. 2. Ennél fogva nem is készültem rájuk egyáltalán. Idén egyetlenegy ilyen edzésem sem volt. Bár tudom, hogy kellene...
Második körön már lassultam pár percet, kicsit elvette a kedvem ez a sok emelkedő, nagyon lefárasztott. A harmadikon megint sikerült gyorsulni, bár ekkor meg is kellett állnom egy pár méteres sétára, mert eléggé begörcsölt a gyomrom, rögtön a frissítés után. Elég fura volt az izoital amit adtak, én arra gyanakszom. Volt az erdőben egy kiránduló csoport, középiskolások lehetettek. Nagyon nagy élmény volt ahogy álltak az ösvény mellett, ahol futottunk és egyszerre bámultak meg minket a tanárukkal együtt. Nem tudom... én ezt valahogy nem tudom értékelni. Egyébként a kísérők többsége végig kitartóan biztatott, ami nagyon jól esett.
Az utolsó kör viszont már nem esett olyan jól. Nagyon kivette az erőmet az emelkedő meg a talaj. Bár a talajra azért nem haragszom, mert valószínűleg ezért nem fájt egész végig a sípcsontom, csak 1-szer nyílalt bele, de akkor is csak tompán. Szóval: köszi talaj:)
Az utolsó körön lévő lassulással együttvéve: 02:29:57 lett, ami nagyon vicces, mert ez volt a célom, bár itt nem volt szintidő, de más félmaratonokon ennyi szokott lenni, ezért ezt tűztem ki magamnak. Ez lett életem legrosszabb ideje félmaratonon, de én akkor is örülök neki. És ha beleveszem azt, hogy nincs ez a csonthártyagyulladás, meg az emiatt elmaradt, lerövidült edzések, és nincsenek emelkedők, vagy készülök az emelkedőkre is, akkor egy negyed órát le tudtam volna faragni ebből az időből. De én mégis örülök. Most már csak az van hátra, hogy május Siófok, maraton, ahol ennek függvényében megcélzom az 5:15-ös időt, nem akarok túl sokat gondolni, aztán ha jobb lesz örülök. Szép kényelmesen. Majd pedig utána egy kemény edzésbe belevágok, hogy a Nike félmaratonon lefussam életem legjobbját 2 órán belüli eredménnyel. Már kezd egy kicsit idegesíteni, hogy versenyen lefutottam már 14 félmaratont és még mindig egy helyben toporgok. Most már félre a toporgással, és belecsapni a lecsóba, mert tudom, hogy meg tudom csinálni. Csak kevesebb kényelmi futást kell tervezni és többet a kényelmi zónámon kívül. Mert ennél a félmaratonnál is éreztem, hogy tudnám gyorsabban is, de nincs kedvem. Tudtam, hogy beérek szintidőn belül és kész. Nem hajtottam. Most már hajtani fogok.
Szóval hajrá: 15. félmaraton, 01:59:59!!!!!!!!!
 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://norcsifut.blog.hu/api/trackback/id/tr862819687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.12. 12:38:27

Szia, láttalak Debrecenben. A futoblogról voltál ismerős. :-)

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.04.12. 13:25:07

@azilinha: Szió! Én is láttalak szerintem, csak nem voltam biztos, hogy te vagy. Olvastam a beszámolód a futóblogon, mikor írod meg a maratonodat? :) Kíváncsian várom :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.12. 14:29:09

Lesz beszámoló a maratonról is, de valószínűleg csak hétvégén fogom megírni. Fantasztikus verseny volt számomra. :-) Neked is gratulálok, és csak így folytasd.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.04.12. 18:36:24

Először is gratulálok!Kemény voltál,megcsináltad!
Viszont a lábadnak megint olyat adtál amire nem sok szüksége volt most :(
Szerintem ezért sem élvezted ezt a versenyt most annyira.Ha minden okés és a tempó szárnyal mindjárt másabb az életérzés! :):):)
Persze tudom,hogy furcsa,hogy ezt pont én mondom(bagoly :)) de mostanában kezdem megérteni a túlterhelés káros mivoltát.
217 km 4 óra alatt? :)
Legközelebb elviszlek motorral és akkor ráérsz otthon felkelni a verseny napján 9kor :):):)
Viccet félretéve még egyszer gratulálok és mielőbbi meggyógyulást kívánok a lábadnak!
Tovább előre,hajrá!

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.04.12. 20:28:49

@azilinha: Várjuk azt a beszámolót :) Örülök, hogy jól sikerült, idődet látva nagyon ügyes voltál! Gratulálok!
És köszi :)

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.04.12. 20:32:31

@PecsiPeter: Köszönöm szépen! :)
Hát egy kicsit most megijesztettél. Egyébként ennek tudatában most kihagyok jó pár napot, csak holnap megyek futni, akkor is csak lassan és lazán, meg óvatosan ígérem :) Tegnap is ma is több mint egy órát nyújtottam, kímélő tornáztam, úgy érzem ez nagyon jót tesz nekem.
Igazából kerülőúton volt négy óra, mert még meg kellett állni egy-két helyen, volt elintéznivaló, és azzal együtt négy óra. De a motorozás hm...
Köszönöm szépen úszóbajnok :)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.04.14. 22:31:42

Bevallom, én nem emlékszem egyetlen emelkedőre sem... Merre találkoztál velük?

(Én annyira sérült voltam, hogy csak 2 kört futottam, egyszerűen nem volt értelme továb szenvedni. Nekem tetszett a szrevezés, az pedig, hogy adtak nápolyit a frissítőpontokon, különösen bejött :-)))

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.04.15. 11:02:07

@Sekiwake: hát nem a Himalájában találkoztam azokkal az emelkedőkkel, hanem a futóversenyen. :) az oxigénklubbos félmaratonon/maratonon találkoztam velük. De lehet, hogy csak puhány vagyok és azért éreztem emelkedőknek... nem magasak, de azért hullámzott a talaj (számomra)

Remélem, hogy jobban vagy már és javult a dolog :) jobbulást :)

Na látod én meg a nápolyira nem emlékszem. Merre találkoztál velük? :) Banán, csoki volt de nápolyi... De attól még biztos volt, bevallom csak rápillantottam a "szilárd" frissítők asztalára, úgyhogy én nem tudok erről valós adatot mondani :)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.04.15. 12:41:17

@norcsifut: Hehe, megvan a megoldás. Te az Oxigén klub által tervezett félmaratonon futottál, én pedig a Rotary klub által szervezetten :-)
Elnézést a félrevezető hozzászólásért, de valahogy a beszámolódról nem esett le, hogy nem ugyanazon a rendezvényen futottunk. Szóval az "én" debreceni félmaratonomon nem voltak emelkedők, és a 4 kör során többször is lehetett nápolyit falni.

monerd2 2011.04.16. 00:45:39

itt is gratula! :)) azóta futottál már? sípcsont hogy van?

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.04.18. 09:33:39

@monerd2: Köszi! Igen, futottam már, csak a könyvelés elmaradt. Eddig úgy néz ki megjavult, de nem akarom elkiabálni. És az alkalmat megragadva itt is kihasználom: ne hagyd abba az edzésnaplód :)

monerd2 2011.04.19. 03:45:49

@norcsifut: örülök h már nincs gond!! ja és köszi, meggyőztél:)))
süti beállítások módosítása