HTML

Norcsi futóblogja

Félmaratonra, maratonra készülésről, napi futkározásimról, nehézségekről, és kitartásomról. Egy kicsit a mindennapi életről (nehéz lenne teljesen kizárni).

Friss topikok

Volt egy egyességem saját magammal, én már csak így szoktam egyességeket kötök magammal, csak össze ne vesszek rajta :)

Ez az egyesség az volt, hogy ha kedden kimegyek futni, és fáj a lábam, akkor a szombati maraton lefújva. Elindultam: új futónadrág, új futózokni (nem kompressziós, de mindegy ez külön bejegyzést érdemelne), felavatás és az első lépéstől kezdve, mintha késsel szurkálnák a sípcsontomat. Elviselhető volt a fájdalom és tudtam, hogy ha bemelegszik elmúlik, de rájöttem, hogy már nem hagyatkozhatok erre, egy maratonnál nem, úgyhogy 20 méter után visszafordultam. Hát mit mondjak... nem esett jól... A könnyeimmel küzködtem, a dühvel, hogy miért jött ez egyáltalán elő nálam? A futócipő miatt: ki van zárva már kb. 4 hónapja használom, nincs is annyi km benne, de már eleget használtam, hogy rájöjjek az én lábamra való-e. A szezon kezdete miatt? Szerintem ez is ki van csukva, mert január volt nálam a szezon kezdete...

Hazajöttem és ezen agyaltam. Majdnem egy hete nem futottam, kenegettem az erős kenőccsel 5 napig, napi kétszer, különben meg 3 napig szabadna és ez sem használt. De azt hiszem rájöttem... Az utcai cipőmmel lehet a gond, mert azt viszont használtam, elég sokat gyalogoltam benne az elmúlt héten, és abban a cipőben még akkor is érzem a csontfájdalmaimat, ha csak sétálok... Úgyhogy elhatároztam, hogy többé fel nem húzom... Emellett pedig megkönnyezve bár, de felhívtam kedves kísérőimet, hogy a szombati vidám, napos, futós kiruccanás elmarad...
A gyógyszertáros néni megfenyegetett, hogy műtét lehet a dologból, ha tovább erőltetem, azt pedig nem szeressném....

Továbbá 3 hét kihagyása a futásnak, ami számomra már most is fizikai fájdalom, mert már egy hete nem futottam.... itt a jó idő, a töltésen egy rakás futó a nap bármely szakában, futóblogok mindig új érdekes tartalommal, amiket imádok olvasgatni, de most már fáj egy kicsit a szívem ezek miatt és őszintén szólva irigykedem...

De most már elég a siránkozásból, mert nálam azért úgy van, hogy újraprogramozom az agyam, és hosszú bosszút esküdök, felszívom magam és 3 hét múlva keményen odacsapok, persze fokozatosan... a kemény nem egyenlő az ész nélküliséggel :)

3 hét közben/múlva:
1. 3 hétig keményen csinálom a Callanetics tornát, eljutok a szuper szintre és megerősödök, nagyon hajlékony leszek, úgy érzem már jó úton haladok, meg se lennék mozgás nélkül...

2. tanulok a vizsgáimra, bár futással könnyebben menne, mert a futás nekem nem veszi el az időt a tanulástól, attól csak jobban megy a tanulás...

3. Megpróbálok a pajzsmirigy tiltakozás ellenére ledobni pár kg-t, ami kb. csak koplalással meg, de a futás érdekében bármit... most úgy sem kell majd annyira az enerdzsi a futáshoz..

4. előfordulhat, hogy nosztalgiázok egy kicsit és leírok egy-két oldszkúlos élménybeszámolót, ez még feldolgozás alatt...

5. a futás rövidebb távokkal kezdve, eleinte heti 3 edzés, de szeretném felemelni heti 5-6 edzésre

6. visszatérni kislány formámhoz, amikor még ment 19:30 alatt a 4 km. Maratoni terv: 04:45-04:30 félmaraton 01:59

Hát ennyi, csak bírjam ki azt a 3 hetet, ma pedig elvonulok új cipőt venni, mert a magas sarkút szeretem, abban nem is fáj a lábam, de nincs mindig kedv hozzá, egy amolyan rohangálós KÉNYELMES cipőt veszek...

15 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://norcsifut.blog.hu/api/trackback/id/tr962894988

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mizuno Wave Prophecy 2011.05.27. 07:10:40

Hét évnyi intenzív kutatás-fejlesztés eredménye a Mizuno legdinamikusabb cipője, a Wave Prophecy. A cipőt a futó testtartásához, az izmok és inak természetes deformációjához tervezték a mérnökök. Mindegy, hogy sarokra, talpra, vagy lábujjhegyre érkezik...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.11. 21:20:33

Őszintén gratulálok!
Egy ilyen elhatározás sokkal nagyobb dolog szerintem mint bármilyen maratoni csúcs megjavítása.
Mert ha minden okés a kedvező hullámok hátán lovagolva "könnyen" vigéckedik az ember,de ha baj van és meg kell hozni egy fájdalmas döntést na az sokkal keményebb dolog...
El tudni engedni egy ilyen korábbi tervet mint ez a Wink maraton Neked ez őszinte főhajtást érdemel!
Nagy vagy!
E mellett természetesen nagyon sajnálom abból a szempontból,hogy már bele éltem magam,hogy végre találkozunk :).
De nem baj,ami késik sosem múlik...
Jó döntést hoztál felnőtt módra.
Ezt így kell csinálni!Eddig is bírtalak nem is kicsit ;) de most nagyot nőttél a szememben!
Jobbulást!Gyógyulj meg!Még rengeteg sok futó rendezvény vár Rád!

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.05.12. 08:18:30

@PecsiPeter: Köszönöm szépen :) Nagyon jólesett amit írtál :) Igen, ez most nem könnyű, főleg, hogy nem is futhatok, de sérülésmentesen is necces volt, hogy lefutom 5 órán belül, de még sérüléssel... tényleg nagy butaság lett volna részemről. Akkor, tegnapelőtt felnőtt voltam :) de csak egy pillanatig :)
Hát igen, így a találkozás elmarad, de majd feledzek a szintedre, ha 3 hét múlva egyáltalán követni tudlak, mert olyan iramban fejlődsz... és majd egyszer futunk együtt maratont :)vagy csak szimplán találkozunk, mert ami késik, nem siet, de azért megvalósulhat :):)
És igen, a futórendezvények rám várnak :)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.13. 08:43:02

@norcsifut:
tegnap este a Dunakanyar Futóművek is lemondta az indulást :(:(:(
mi sem megyünk :(:(:(

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.13. 08:50:48

@norcsifut:
a várható eső miatt a tervezett bicaj helyett autós leutazás mellett döntöttünk ez viszont nagyban megnövelné a költségeket ezért aztán gazdasági megfontolásból 2:1 arányban a szavazás lezárult:(
proletárok vagyunk :):):)

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.05.13. 08:55:56

@PecsiPeter: és gondolom te voltál az az 1... :) hát sajnálom, pedig szurkoltam, volna... :)
Lehet a te lábadnak sem kell még most egy maraton...

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.13. 10:03:12

@norcsifut:
sajnálom én is de az is igaz,hogy jómagam is "nagy" proletár vagyok :):):) szóval ez miatt annyira én sem bánom,hogy nem megyünk.
A megmaradt pénzből rengeteg whopper kijön :):):)
Szerintem edzőm is megnyugszik,mert Ő eleve nem javasolta mostani fázisban egy maratont pedig én tudom,hogy semmi baj nem lett volna mert egy gépet semmi sem állíthat meg :).

monerd2 2011.05.17. 19:24:01

ó, jobbulást gyorsan!! jól döntöttél! sajnos idén sztem én se maratonozok, mert nem lenne időm felkészülni, még egyelőre a vashiányból lábalok kifelé.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.18. 10:49:50

Hogy telnek a pihenős napok?
"Nyugton" tudsz maradni? :):):)

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.05.19. 14:43:44

@monerd2: Köszönöm, igyekszem :) szólok a lábamnak is. Tudok ám mindent rólad :) nyomon követem az edzéseidet az edzésonline-on. De látom kezdesz kilábalni a dologból. Szurkolok neked, hogy minél hamarabb "felhőtlenül" futkározhass :)

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.05.19. 14:45:35

@PecsiPeter: Húúú, nagyon nehezen. Attól függetlenül, hogy eléggé be vagyok mostanában táblázva. Pont tegnap számolgattam, hogy már letelt a 3 hét... De aztán felhomályosítottak, hogy még van egy hét legalább. Már nem fáj a lábam a hosszú sétáknál sem, de tudom mégy egy kicsit várni kell. De már nagyon hiáááányziiiiiik!!!!!!!!!!

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2011.05.19. 14:46:23

@PecsiPeter: Egyébként most láttam a keszthelyi maratonos hozzászólásodat. Hááát... kedv az mindenképp lenne hozzá a részemről. Neked már biztos?

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.19. 17:29:11

@norcsifut:
én úgy tanultam a profiktól,hogy ha már Te magad teljesen jónak,100%-osnak és terhelhetőnek érzed a sérült területet akkor már csak 2-3 hét mire jó lesz! ;)
Marha rossz lehet ennyit kihagyni kényszerülni főleg,hogy igazi nyári feeling van most már.De kitartás!a türelem egészséget hoz ami nagyon fontos a jövőre nézve mindig.
Keszthely még csak tervezet.Előtte való nap Velencén van egy könnyed 280 km-es bicaj verseny(Velencei-tó körbe 10X) arra mindenképpen megyek.Utána másnap reggel megfelelő kihívás lenne számomra egy maratoni futás,úgyhogy én azon leszek,hogy menjünk!
Bolondnak lenni jó! ;):):)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.05.27. 07:14:35

Szia! Nekem ugyanilyen tüneteim voltak és egy ortopéd szakember azt mondta, meg van erőltetve, pihentetni kell. Talán azt is mondta, hogy gyulladásban van, de ezt már nem állítom biztosan. Szerencsére a cipőhöz kevés köze van, legalább azt nem kell venni. :))
süti beállítások módosítása