HTML

Norcsi futóblogja

Félmaratonra, maratonra készülésről, napi futkározásimról, nehézségekről, és kitartásomról. Egy kicsit a mindennapi életről (nehéz lenne teljesen kizárni).

Friss topikok

De nem elkiabálni ám! :) Namármost a tegnapom úgy nézett ki, hogy elmentem orvoshoz, nem a lábam miatt, de ha már ott voltam megemlítettem. Persze a válasz: 1-2 hétig no futás. Hmm... De ők nem tudják?! Én függő vagyok és itt a bizonyíték:
http://videoklinika.hu/videok/knoll_hosszutavfutas_

A doktor úr is megmondja és ha ő mondja, az bizony úgy is van. Aztán kutakodtam, hogy hogy s mint kezelgethetem, végül ezt találtam:
http://www.futas.net/cikkek/serules/sipcsont.html

Ebből meg kiválasztottam azt a részt ami rám vonatkozik, mert érintésre még nem fáj, járás közben sem érzem, ezért az utolsó verzió, ami nagyon tetszik mert:
"Ha a sípcsont ínhüvelygyulladása az idény elején következik be, akkor egy bizonyos mennyiségű futás segíthet a gyógyulásban." És én ezt vettem figyelembe, csak segíthet. Na jó azért nem őrült módjára.

És tegnap elkezdtem a kezelést: jegeltem 2*10-15 percig, felpócoltam, dunsztoltam, épp, hogy a gázt nem gyújtottam alá, mint a befőtteknek. Kenegettem Bendzsivel, ma is egész nap felpócoltam, próbáltam nem lógatni. És ma következett a főpróba:

Próbáltam nem tízen km-t futni, így 7 km lett 48:24, teljes mértékben lassú futás, óvatosan, a töltésen, lehetőleg a füvön éééés nem fájt! na jó egyszer belenyilalt, mikor kezdtem elbízni magam már visszafele, de akkor visszavettem a tempóból, és szép nyugisan kocogtam tovább. Hazajöttem alaposan lenyújtottam és jött megint a jegelés, kenegetés, felpócolás. Szerintem így jó lesz, ha még vasárnapig kimegyek futni, akkor is csak rövidet, lazán, aztán majd jövőhéten jöhetnek a gyorsítók, ha nincs baj, márpedig nem lesz ugye? már miért lenne? Rendbe jön és kész én ezt már eldöntöttem, és nem ajánlom, hogy az alsó lábszáram ezt másképp gondolja, neki ebbe nincs beleszólása! :)

Szóval ez számomra az örömhír!
Meg az hogy szuper az idő és itt a futószezon, sok futót látni és ez jóóó!

Na futás!

1 komment

Vasárnap nekilódultam futni, persze esőben, gondoltam letudom a 12 km-t egy hosszabb edzésnek, mert már sötétedett és persze a kerékpárúton a főút mellett sötétben nem szerencsés futni. És. Az első lépésektől kezdve fájt a sípcsontom, de úgy voltam vele, hogy nem figyelek rá és kész. Persze elég fura volt a mozgásom és amikor 4 km-nél megnéztem hogy állok: 30 percet mutatott az óra!!!!!!!!!!!!!!!!! Extra lassú voltam, ilyen lassan még nem futottam 4 km-t, úgyhogy még leszenvedtem 1 km-t, így lett 5 és abba is hagytam.

Hazamentem, bekentem a lábam, tegnap is kenegettem és ma nekilódultam egy próbára.
Ma is fájt, de jobb volt a gáton futni. Sőőőt nagyon jó volt a gáton futni. Gáton futni jó!!! Tehát 11 km-t futottam 1:14-es idővel. Mondhatni nem rossz.. sípcsontfájdalommal... utána bekentem a lábam és irány Zumba edzésre, amolyan kipróbálósdi volt és megtetszett, lehet rendszer lesz belőle. Egy baj volt, hogy végig fájt nyílalt a lábamba.

Asszem nincs kecmec ez bizony csonthártyagyulladás, már volt ilyen egy párszor, tavaly is, és tudom, írtátok, hogy RICE és ebből nekem az R betűs rész nem megy (Rest).
Mert itt jönnek a Tervek: április 9-én Debrecenben félmaraton, nagyon maratont szerettem volna, de megint a bölcs Nóra győzőtt :)
Majd pedig a már emlegetett Siófok maraton május 14-én. Szóval edzenem márpedig kell, megpróbálok agyilag hatni a dolgokra, persze tudom, hogy hülyeség, de egyszerűen nem bírom abbahagyni, nekem most futnom kell!!!! Kenegetem, kenegetem, ápolgatom, és szerintem egy hét múlva meglátom mi lesz.. Hátha nem sípcsongyuszi, és elmúlik... Csak egy kicsit megfáradt... hátha...

Apropó, múltkor emlegettem adminisztráció-béli hiányosságaimat és büszkén jelentem be, hogy ezennel vezetek edzésnaplót, már harmadik hete!!! és tetszik!!! az edzésonline.hu-n megtalálható.

Úgy látom ez a szlogen még marad: Lobog a haj, tehát futok :)

8 komment

vagyis nem, mert az esőnek már vége volt, de jobb lett volna, mint ebben a párás, fülledt időben. Megnéztem útvonaltervezőben és a köröm 6,3 km. Szóval ma ennyit futottam, de nem tudom mennyi lett időileg, mert az egyik piros lámpánál megállítottam az órát, és elfelejtettem továbbindítani, csak a végén vettem észre...

Egyébként hogy lehetek ekkora szamár?! Múlt héten nem írtam le mit edzettem és elfelejtettem. Na nem az adminisztrációról vagyok híres...
De talán, ha jól emlékszem összesen három futás volt, ebből kétszer a 6,3 km-es kör, javuló idővel, a legjobb időm már 37 perc lett, úgyhogy szerintem alakul a molekula.
A harmadik futás 10 km volt, nem ment valami jól, mert az elején már húzta a görcs a vádlim, vagy legalábbis nagyon be volt állva, szerintem éjszaka húzhatta ki a görcs, csak nem maradt meg az emlékeimben vagy álmaimban... Ja, a futás asszem 01:16 lett, van hova fejlődni :)

A héten kedden voltam futni, hát még akkor is éreztem, most eszem a magnéziumot meg jól be is kentem Ben fiúval (én így fordítom, ő az én jóbarátom:) hátha javul. Holnapra, ha hazaestem egyetemről tervezek megint egy max 40 perces kocogást, benne gyorsítókkal a tó körül, hétvégén meg egy hosszabbat, ami a 20-at megközelíti, majd meglátjuk hogy jön össze, mert közben egy bulizást is be kell iktatni a sűrű programjaim közé :)

A mai nap tanulsága: sűrűbben írjak!

Most már lekerült a sapka, úgyhogy loboghat a haj!!! :) Persze futáskor mint mindig:)

4 komment

... hát naná, hogy a futás.

Úgy volt, hogy tegnap csak sötétben tudok kimenni a tóhoz, de végül volt olyan szerencsém, hogy megint ugyanazt a kört tettem meg a városban, mint szombaton.
Jó hogy felfedeztem ezt a kört, nyáron is jó lesz ide elindulni, amikor már nagyon meleg van még este is és sok a szúnyog meg bogár, a városban nyilván kevesebb, mint a Tisza-parton.

Könnyedén futottam, és arra törekedtem, hogy végig lazán fussak. Ennek ellenére sokat javítottam ezen a körön a szombatihoz képest: szombat: 45:00, vasárnap: 42:03. Így már tudom mihez tartsam magam. A km-re nem tudom mennyi a táv és őszintén szólva fogalmam sincs miért sikerült 3 percet javítanom, pedig még piros lámpánál is meg kellett állnom... A lényeg, hogy örülök, ez jó mérce lesz máskor is a gyorsaságomat tekintve. Bár nem hiszem, hogy a következő két hétben megint javítanék ezen az időn, de ez lesz az egyik cél.

Héten már hétvégére tervezek egy 10 km feletti futást, addig meg körözés a tó körül, vagy kimegyek fújni a gátat, hátha hamarabb felszárad...

Hú, jó lesz!!! Érzem, hogy beindult a gépezet :D

2 komment

Egész pontosan 45 percre sikeredett a mai futás... A gáton indultam csúszkálva a jeges hóban, egy kutya kíséretével, amelyik csak aranyos lehet... :)
Kóbor eb volt, és szívesen kocogott velem egy darabon, majd sportot űzött abból, hogy lehagyhat... Nem csoda, én csak totyogni tudtam a jeges hóban (ami pont elég volt, hogy bemelegedjek), meg különben is neki 4 lába van, nyilván, hogy gyorsabb!!! :)

Végül nem a gáton futottam tovább, csak az első kb. 2 km-en, mert kezdtem megérezni a térdem, hogy van. Úgyhogy elkanyarodtam a híd felé, hogy megismerjem jobban Szegedet. New Szeged látogatása elmaradt, csak futottam egy jó nagy kört a városban, mondjuk néha nem tudtam, hol járok, csak úgy saccra, aztán minden ismerős lett, amit a buszról láttam már utcaneveket stb., úgyhogy utána ment a nagykodás magamban: a Szilérin vagy a József Attila utcán fussak hazáig, úgyhogy végül büszke is voltam magamra.

Gondoltam, hogy meglegyen az egy óra, még futok pár kört a tó körül, de már a végére eléggé átfagytam, főleg a lábaim, mert csak egy futónadrág volt rajtam, így lemondtam a dologról. Fél 6-ra értem haza és mostanra sikerült átmelegednem.
Naggggyon jó volt!!!

Holnap jó lenne a gáton futni végre, bár nem hinném, hogy holnapra elolvadna és fel is száradna a talaj, lehet, hogy a tó körüli futkosás lesz csak, mert a városba sötétben nem indulok el, márpedig csak akkor lesz időm elindulni.

Lobogjon a haj továbbra is!!!! vagy legalább a sapka végén a bojt :)
 

Szólj hozzá!

és ezennel előttem áll a még több futás gyönyörű élménye :)

Na de hogy ne legyen már minden olyan egyszerű, ezért most meg már egészségügyi problémával küszködök, ami, mint kiderült másfél éve lassítja az én futásomat, meg persze sok mindenben megkeseríti az életem. Nem is akarom ezt bő lére ereszteni, a lényeg, hogy a többszöri vérvétel, ami sosem sikerül elsőre, csak 8-adjára (tegnap is) eléggé lehangol, vizsgálatok, persze tudom, hogy mások ennél sokkal nagyobb problémával élnek együtt, úgyhogy no panasz. Max. dühít, hogy eddig miért nem jöttem rá erre, mindegy remélhetőleg minden heppi lesz.

Egyértelmű, hogy így a pozsonyi futkorászásom sem jön össze, gondolkodtam a félmaratonon is, de valljuk be, az nem az én távom, és azért nem utaznék ennyit, meg nem fizetnék ennyit... Azért fáj a szívem... :(

Marad a Siófok maraton májusban, remélhetőleg nem 40 fokban vagy legalább nem 39 fokos lázzal. Mert ugye tavaly az volt, még a rajtszámomat is felvettem, amikor éreztem, hogy tök erőtlen vagyok, és nem fog az ám olyan egyszerűen menni... azért így nekilódulni egy maratonnak, ennyire elmebeteg azért még én sem vagyok, úgyhogy fájó szívvel csak szurkoltam a verseny alatt, átérezve a versenyzők fájdalmát és lelkesen osztogattam a szőlőcukrot...

VIII. Wink Maraton Siófokon mindenkinek ajánlom, persze aki bírja a meleget, mert akkor már valószínűbb, hogy meleg lesz...

Tegnapi futásom fél óra volt a tó körül körözgetve, mint egy örült az égből potyogó hóban vagy eső vagy havaseső vagy békák, valamilyen gyerekek, ki tudja. Amikor elindultam, akkor még fel nem tűnt, hogy esik valami. Ahogy kiértem a tópartra (kb. 1,5 perc, közel van:) éreztem, hogy valami potyog, na de ha már Nóri elindul akkor nem fordul vissza, még ha útközben a tóban élő cápa le is harapja a lábát, miközben griffmadarak támadják meg. De akkora marha vagyok, hogy én még így is élveztem, és jól esett, nagyon! Persze az első tíz méteren beleléptem egy jó mély, jeges, havas pocsolyába, de kit zavar, kicsit cuppogok, na és? futok ez a lényeg. Úgy éreztem, hogy kifutnék a világból, de kontrolláltam magam nagyon ügyesen és csak a fél világból futottam ki :)
 

Holnap szeretnék egy órás futásra kimenni, még nem tudom merre, mert a jégkorszak után olvadás van a gáton is, meg baromi nagy sár, viszont nem szeretnék az kb. 500 m kerületű tó körül futkorászni 60000000000 kört (na ezt a számot mondja ki valaki), az emberek fura pillantását látva: "ez még mindig itt körözget", "hú de sok ideje van", "ez meg mi?",úgyhogy lehet átfutok Újszegedébe, és jól végigfutok az általam irigyelt ligetükön.

Mindegy holnap jövök beszámolósdit játszani, ez egy ígéret, amit be kell tartanom.

Addig is pedig üzenem, hagy lobogjon a hajunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (az első sorát meg már mindenki tudja, csak két szó: Fussunk! Fussunk!

3 komment

nem tűntem el, legalábbis a futópályáról, a futástól, különben nem lennék az aki vagyok. Szóval így kellően megbonyolítva a mondanivalóm lényegét: nem lennék meg futás nélkül.

Futás volt, csak blogbejegyzés nem. Ami miatt röstellem magam. Másokét olvasgattam, szinte napi szinten, rátaláltam az edzésonline-ra is, regisztráltam is, csak a gondolataimat összeszedni nem volt időm.

Elég sok minden történt velem mostanában, melyek kb. időrendi sorrendbe: költözés (juhú), vizsgaidőszak, félévi zárás, értekezletek, tájékoztatók megírása, beszámolók.

A félévnek ezennel vége. És még lesz egy nagy változás az életembe, de az most már csak pozitívan befolyásolhatja főleg az időhiányomat.
Innentől kezdve folyt. köv. és újra vezetem futásaimat.
Következő cél, mint már előző bejegyzésemben utaltam rá: Bratislava Marathon. Még nem neveztem, úgy gondolom adok egy kis időt magamnak, szinte mindegy mikor nevezek be, mert lehet a végén a félmaraton marad. De ki nem hagynám ezt a versenyt, és ez főleg a város miatt van, mert nagyon szeretek ott lenni, egy jó kis kirándulás.

Március 27. 55 nap van addig.
Belevágok a sűrűjébe és mivel ez lesz számomra az év első versenye, nagy célt nem tűzök ki, csak megtartani az 5 órás időimet. Igyekszek sok-sok erőnléti edzést beiktatni, valószínűleg ez spinningel meg súlyzózással fogom megoldani. Szerintem korábban is ott rontottam el, hogy ezek a keresztedzések elmaradtak. Hát próba szerencse.

Február 28-ig lehet még nevezni kedvezményesebben, addig biztosan eldöntöm mi lesz, hogy állok, hogy haladok.

Üdv. mindenkinek!

Nóri is back!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 

11 komment

12.
november

20. MZ/X

norcsifut  |  14 komment

Jelentkezem :)

Rég írtam már edzéseimről, meg ugye tervben volt a Miskolc maraton, ami végül törlődött... Ez biztos azért van, mert az októberi maraton óta egy kicsit leeresztettem, mint egy lufi. Úgy éreztem, hogy jól éreztem, bár időt nem javítottam, de nagy élményként éltem meg a futást és nekem ez a cél. A célt pedig teljesítettem, motiváció meg elfogyott.

Most következik az újratervezés!
Ez pedig a jövőbeli terveimről szól, amit motiválja az elmúlt pár nap eseménye... Múlt héten volt a New York Marathon, ami életem egyik nagy célja és pár éven belül nagyon szeretnék oda eljutni, ami mindenféleképpen sikerül, mert én hiszek benne és meg is fogok dolgozni érte, illetve már dolgozom érte. Nem titok, hogy elsősorban anyagi akadálya van, mert hát nem úgy van az, hogy az ember fogja magát és kiugrik Amerikába csupán egy maratonfutás kedvéért. Addig persze a környékbeli országokat szeretném megcélozni, ahova könnyű eljutni.

Hát igen, New York marathon és ha nem számolunk az időeltolódással... :) Mert azért jót mosolyogtam magamon, amikor nagy bőszen beültem a Eurosport elé 11-kor vasárnap és vártam a rajtot, de persze csak egy autós műsor rajtját láthattam, mivel a maraton közvetítése csak hajnali fél 2-kor volt. Persze azt azért nem vártam ki... Nem gond. Majd élőben egyszer biztos látni fogom. :)

További történés a szülinapom volt, amiben nem a szülinap a lényeg, hanem életem egyik legjobb ajándékat, melyet a húgom készített és a családom nevében adott. Első ránézésre egy Micimackós emlékalbum, rögtön mondtam is, hogy íratok bele majd az osztályommal. De! Amikor kinyitottam, belelapozgattam, rájöttem, hogy ez az én Maraton-naplóm!!! Az eddigi versenyeim vannak beleírva, a maraton története, a New York marathon története, a jövő évi NY marathon emblémája és az én idei félmaratoni, maratoni képeim kinyomtatva. Annyira tetszik!!!
Plusz kaptam egy szuper futóórát is, helyesebben timex ironman órát, gondoltam, ez jelenthet valamit, mert ez is a távoli terveim között szerepel. Pulzust nem mér, de gyönyörűen lehet vele részidős edzéseket csinálni, szépen világít, ami igencsak elkél a 4 órai sötétedéskor.

Szóval így már sokkal könnyebb megfogalmazni jövő évi termeimet, amiből annyi bizonyos, hogy március-áprilisban szeretnék egy maratont teljesíteni. Lehetséges, hogy a Pozsony maratont, de ahhoz elég jó formába kell, hogy kerüljek, ez majd kb. január-februárra derül ki, hogy pontosan melyik.

Másik dolog, hogy én már nagyon várom a hidegeket, persze tudom, hogy márciusban meg majd a meleget fogom már várni, mert elegem lesz a hidegből. De én szeretek jól beöltözve hóban, hóesésben futni és ez egy kicsit hiányzik már...

Azt hiszem kicsit pótoltam elmaradásom, kíváncsi vagyok mi lesz ebből illetve belőle...

Mindenkinek jó futást és kitartást a hidegebb hónapokra is!
 

14 komment

kissé elmaradoztak a bejegyzéseim mostanában...

Azért futok. Vasárnap volt 6 km, minden héten kedden pedig kosarazni járok, ami tök jó. Főleg, hogy gyorsít. És ez kell nekem. Remélhetőleg a heti 2-re tud emelkedni, ez nem rajtam múlik, de jó lenne. Kosarazni nem tudok, meg a magasságom sincs meg hozzá, de én jót mókázok, meg azért beleadok amit tudok. A társaság pedig kitűnő :)

A futás lehetne több, de az az igazság, hogy felemészt egy kicsit a munka.. és tényleg nem tudom hova zsúfoljam be. Este 10-11-kor azért nem merek már kimenni egyedül. Lehet, hogy alaptalan a félelem? Marad hétvégére. Bár akkor is dolgozom, de azért ott könnyebb besúvasztani.

Ami hír még mostanában, hogy nem írtam, de a maratonon tönkrement a futóórám. A szerelő azt mondta, hogy zárlatos lett. Ami nem is csoda, 30 km-nyi eső után. Meg hát nem is volt az a csúcstechnológia. Az utolsó km-en mehetett tönkre, mert emlékszem nem sokkal a 42-es tábla előtt még működött.
Egy szó mint száz, óra nélkül futok. Ez van. És ez is lesz még egy darabig. Én kértem a Jézuskától szülinapomra, ami hamarosan bekövetkezik, egy egyszerű órát, majd meglátjuk mit hoz. A család már tudja, hogy nekem bármi jöhet ami futással kapcsolatos, bárminek örülök :) Ez most nem célzás, ők nem olvassák a blogot :)) Meg aztán lehet a Jézuska csak karácsonykor dolgozik :)
Most érzéssel, km-eket futok. Szeretnék menni a Miskolc vagy Győr maratonra, de olyan távolinak tűnik, pedig jővő héten lesz. Lélekben valahol elvesztem, úgyhogy most nem is hangolódtam rá... A siófoki félmaratonra már nem hiszem, hogy megyek, lehet, hogy már csak jövőre maradnak a versenyek.
Nem tudom... Most sok dolog képlékeny... Maradnak a szintentartó edzések, aztán meglátjuk.

 

 

Szólj hozzá!

Lézengek, tanulni kéne, gondoltam majd este megírom benyomásaimat, de hamár itt vagyok...

Szóval Pick futáson voltam ma és NAGYON JÓ VOLT!!!!
Bár kezdek elgondolkodni, hogy csak én vagyok ennyire, hogy is mondjam... lelkes, mások szemében esetleg túl lelkes, vagy más is szokott ennyit beszélni, áradozni a futóversenyekről, meg magáról a futásról...? Végülis ma megállapították: vannak az emberek meg a Nóri. Mert én nem vagyok normális, bár így jobban belegondolva azok szemében biztos nem akik 4-5 km-nél többet nem szoktak futni. De evvan. Vállalom, nem vagyok normális, sőőőt bolond vagyok, futóbolond :)

Tehát Pick futás. Úgy kezdődött, hogy fél tízkor még az egyetemen voltam, a 6 km rajtja meg 10-kor indult. Szűk wc-ben gyorsan átöltözés, rohanás, mert még a 6 km-re nevezni kell. (A fél 12-kor indult 3,4 km-re már az iskolával neveztem.) Kicsit biztos hülyének néztek a portán, ahogy egyszer farmernadrágosan bemegyek, egy óra múlva sportcuccban kijövök, majd újra visszamegyek, végül megint farmernadrágosan távozok. De nem érdekelt különösképp. A női wc-ben két lány is sok sikert kívánt, ami különösen jól esett.
9:45-kor értem a Dóm-térre, megnyugodtam, mert volt csomagmegőrző. Nevezés is pikk-pakk meglett, és kaptam végre egy jó méretű polót. Így van két Pick futásos pólóm, egy L-es pizsamaméretű és egy S-es ami pont jó.

Bemelegíteni nagyon nem volt időm, úgyhogy gyorsan rajthoz is álltam. Nem voltunk sokan, de volt két 10-12 év körüli kislány és ők is végig futották. Nagyon ügyesek voltak! Tehát eldördült a rajtpisztoly, amitől egy kicsit meg is ijedtem, valahogy nem számítottam rá... Meglódult mindenki és úgy az utolsó tíz ember között lehettem az első körben. Aztán második körben sikerült gyorsulnom, a terv is ez volt és elég jól feljöttem, persze magamhoz képest... A szervezők is megjegyezték, hogy mennyire előrekerültem. Érdekes volt megfigyelni, hogy hányan kezdték szinte sprintelve a futást, utána meg rögtön gyalogoltak.
A lényeg, hogy a vége 34 perc lett, ami eddigi eredményeimet tekintve javulás. Szóval örülök.

De ezzel nem volt vége a dolognak, mert ezután jött az osztályommal lefutott 3,4 km. Előtte közösen bemelegítettünk, megbeszéltük a "taktikát" és rajt! Nagyon jó volt látni, hogy az osztályom fele még soha nem volt ilyen futóversenyen, és azért jött el, mert felhívtam a figyelmüket a futásra, és hogy együtt milyen jó lesz futni. Én elhatároztam, hogy az utolsókkal futok. Itt pedig nem az én élményemről és teljesítményemről szeretnék beszámolni, hanem a gyerekekéről, mert egytől egyig büszke vagyok rájuk. Mindenki minimális leállással teljesítette a távot. Az utolsó két kislány is, akikkel futottam gyönyörűen be tudták osztani az erejüket és végigkocogták. Itt hangsúlyoznám, ez nem az én érdemem, bár tesiórákon "megfutattam" őket párszor, szerintem ez az ő hozzáállásuk jutalma. Azon gondolkozok, hogyan jutalmazzam meg őket hétfőn, a csoki az biztos, a többit még majd meglátom....

Szóval ilyen szuper élményekkel gazdagottam megint futás terén.
A verseny szervezésérő annyit, hogy a ruhatár, nevezés-lebonyolítás jó volt. A szpíker kihangosítása nem tökéletes, illetve a 6 km lefutása után senki nem jelezte, hogy hol lehet frissitést, mármint vizet kapni, úgyhogy arról teljesen lemaradtam és két órával később a 3,4 km után már igen szomjas voltam. Ott derült ki számomra, hogy még tenni kell egy félkört a Dóm körül és ott lesz a frissitést. Bár ekkor is csak a tömeggel haladva jöttem rá a dologra. Szóval a célnál álló szervezők szólhattak volna. De ez a legkevesebb, legközelebb már ezt is tudom.

Jó hosszúra sikeredett ennek a mini-versenynek a beszámolója.

Egyébként a maraton óta ez volt az első futásom és holnap szeretném a másodikat... Visszatérek a "ringbe". :)
 

 

5 komment

Lehet még lesznek gondolatok, először dióhéjban:

Nem is tudom hogyan fejezzem ki magam... Egy szóval iszonyatosan szuper jó élmény volt!!! És nagyon jól éreztem magam!!!! Annak ellenére, hogy 5:22 lett. Ciki-nem ciki, ez van. Tudom, hogy a 22 percet az időnek köszönhetem, meg a szakadt nadrágnak. Már megint és nagyon dühítő volt, amikor az augusztusban vett szuper(nek hitt) futógatyám combomig felszakadt a 12!! km-nél! nem volt semmi... Úgyhogy a halásznadrágból térdnadrágot csináltam és úgy voltam vele, ha nem lesz kint teljesen a hátsóm, akkor mindenféleképp továbbfutom, vagy kérek az út mentén szurkoló családomtól melegítőt. Az már milyen lett volna ha ilyen ökörség miatt fel kellene adnom?!!!! Akkor már csupaszon is :))))

Nos ez egy kicsit bezavart. Fura volt, hogy az első 10 km-en még a félmaratoni 10 km-hez képest is javítottam 1 percet, majd a felénél már rontottam 5 percet. Valami ott szálhatott el... De ezen még biztos fogok elmélkedni. 28 km-től sikerült összeszedni magam. 28-tól gyorsultam egy kicsit, ami 32-ig ment. Onnantól futótársra leltem Enriqe személyében, egy nagyon kedves, jófej Puerto Rico-ból származó, Maimiban élő, 1 éve pedig Stuttgartban tengődő ügyvéd futóbolonddal és végigbeszélgettük a maradék 10 km-t. Onnantól kezdve már nem érdekelt az idő. Nagyon kedves volt és ha nincs ott akkor lehet, hogy belesétáltam volna, persze néha meg lehet gyorsabban futottam volna. De kölcsönösen bevártuk egymást a frissítésnél és jó volt valakivel együtt küzdeni. Meg is beszéltük, hogy mi vagyunk nap hősei és a Hősök terére mi is odaférnénk, mármint a szobraink, jó elég mini méretben, de miért ne? :)
Az az érdekes, hogy már nem emlékszem hogyan kezdtünk el beszélgetni... Először tuti spanyolul próbálkoztunk, mármint az én kis spanyol tudásommal, majd angolra váltottunk, de jó volt. Végén közös fényképezkedés és a barátai úgy üdvözöltek, gratuláltak, mintha mindig is ismertek volna.

A szurkolók nagyon jók voltak, és a folyamatos eső ellenére rengetegen álltak a pálya szélén. Így még sose leptek meg és még sose kaptam ennyi őszinte, kedves szurkolást!!! Nagyon sokat segített.

A frissitőpontoknál pedig szintén fantasztikusak voltak. Csodálom őket, hogy ennyi órán át szakadtlan lelkesedéssel, bőrig ázva-fázva, hangosan, buzdítóan szurkoltak. Nagyon kedvesek voltak.

A családnak meg külön köszönet! 5 helyen is feltűntek váratlanul, nagyon sokat jelentett, még ha elsőre nem is látszott rajtam... Szegények, ők is bőrig áztak...

Szóval még egyszer mindenkinek csak javasolni tudom, aki még nem kezdte el, hogy hajrá, fusson, mert megéri ezekért az élményekért. Ha nem is maratont, akkor bármilyen verseny, nagyon jó hangulatú, jó buli és sok mozgás! A legfontosabb.

FUSSSSSS

Szólj hozzá!

Csütörtökön voltam futni. 10,4 km-t, a betervezett e heti három futás nem fog összejönni. Ma már nem megyek ki, pihenek, viszont szombaton egy minimum 4 km-t maximum 8-at, repülőkkel betervezek.

Most már csak a cipő miatt aggódok. Tegnap ugye megint a gáton futottam és sokkal rosszabb benne füves talajon futni. Olyan mintha ólomból lennének a lábaim. Ennek ellenére jó időt mentem(nekem az) 01:06-ot, meg is lepődtem, mert tényleg nem koncentráltam, hogy gyorsra sikeredjen, csak olyan lassú futást akartam. Félmaratonnál megnéztem a részidőmet és 2 percet javítottam 10 km-en, azt sem gondoltam volna. Nagyon sok mindent kihozhat az emberből a "versenyhelyzet", mármint a körülmények.

Visszatérve a cipőre a jobb lábamat félek, hogy ki fogja törni. Nagyon egy béna lábam van. a Bal lábamon tökéletes, de a jobbnál, ha erősebbre kötöm a cipőfűzőt, hogy ne mozogjon a sarkamnál, akkor zsibbad benne a lábam, ha gyengébbre, akkor mozog a bokámnál és dörzsöli. Félek mi lesz így maratonon, de úgy vagyok vele, hogy a holnapi teszt még biztos jót tesz + legfeljebb a versenyen inkább lazábbra hagyom a fűzőt és akkor inkább kitörje a sarkam, semhogy elzsibbadjon a lábam. Zsibbadás szerintem rosszabb.
Törte már ki cipő maratonkor a lábam, azt el lehet viselni a cél érdekében, sőt vérhólyag is volt a lábkörmöm alatt, le is esett a körmöm, de egész végig nem éreztem, vagyis csak néha, aztán elfelejtkeztem róla (volt fontosabb dolgom, mint például futni:) és csak amikor a cipőt levettem akkor vettem észre. Aztán meg lehet, hogy pont eltalálom és jól bekötöm a cipőt... who knows...Na asszem ezt jól megtárgyaltam :)

és csak ismételni tudom önmagam: nagyon várom a versenyt. Végre egy nap ami csak a futás jegyében zajlik (legalábbis számomra meg a családomnak). Hugomat be is nevezem ingyen a Maratonkára, egy kis csokiért - amit kapnak befutócsomagban - biztos végigkocogja.

Ami mostnában elgondolkoztatott és nagyon jólesett, hogy mennyien szurkolnak, itt a kommentelők között és a barátok, ismerősök is. És nagyon jól esik. És nem tudom elégszer elmondani, hogy köszönöm!!!! Nagyon sokat jelent, nekem, amatőr futkározónak, hogy tanácsot adnak és gondolnak rám a verseny napján/előtte/és utána. Szóval: KÖSZÖNÖM!!!

Remélem összefutok néhány blogolóval is a versenyen, én biztos a nyomatos-blogos saját készítésű pólómban fogok futni, úgyhogy aki váltanak velem néhány szót azt szívesen veszem :) No, ez olyan nem harap a nénisen hangzott, de nem tudom hirtelen jobban megfogalmazni. :)

Szóval minden vasárnap futónak, jelzem nem csak maraton futónak, hanem az összes emberkének, aki megmozdul a rendezvényen nagyon jó futást kívánok, érezzétek jól magatokat, én is azt teszem. A szurkolóknak szép és esőmentes napot kívánok. (Az esőmentességet főleg miattuk.)

ja igen és CSAK FUSS!!!!

Lehet fanatikus vagyok, ma már futóbolondnak is neveztek, tudjátok mit! Vállalom :)
 

 

14 komment

MARATON!!!!

Tudom-tudom, rég voltam már errefelé, de nem is volt miről írni.
Hétközben egyáltalán nem volt időm elmenni futni, a szó legszorosabb értelmében, még azt is beleszámolva, hogy ígéretet tettem, hogy most már sötétben is kimegyek a városba futni. Csak hát este 11-kor végzek a munkával, utána valahogy nincs erő elindulni, főleg úgy, hogy 4-5-kor kelni kell, meg aztán 11-kor egyedül?! Szóval ez az én tuti biztos kifogásom, bár nem nevezni real kifogásnak, mert nagyon bosszantott, hogy nem mehettem ki, kifogás meg akkor születik, ha valaki nem is akar futni.

Ám hétvégén nem is sok, de volt futás.
Sz: 7 km, több volt tervezve, de előjött megint a sípcsont-fájdalom. Persze mikor máskor, mint amikor végre eljutok futni! BUT!!! Rájöttém miért fáj, mert ugye eddig nem volt miben megfájdulnia a hetet nézve... A régi cipőmtől sajnos búcsút kell mondanom... lejárt az ideje, úgyhogy könnyezve bár, de nyugdíjazom a szépséget, vagyis most már nem olyan szépséget. Éreztem, hogy a talpa már egyáltalán nem ruganyos. El is határoztam, hogy vasárnap az új cipő betörése következik, muszáj, ha késő, ha nem.

V: 6 km sötét, városi futás, mert hiába vasárnap, így is volt mit dolgozni, elszaladt az idő.
Futás in my new cipő!!!! Jó volt benne futni, ruganyosan. Tempósra is sikeredett a dolog és jól éreztem magam. Teljesen új útvonalat próbáltam ki, mert elég nagy sár is volt a gáton. Egy nagy kör a városban+ körözés a közeli tó körül. Jólesett.

Elmondom hogy álmaimban mi szerepel a hetet illetően, aztán a másik dolog, hogy mit engednek megvalósulni. De azért álmodozni szabad, nem igaz?
Szóval maraton előtt háromszor akarok szeretnék kimenni, amennyire sikerül, ebből az egyik közvetlen a verseny előtt, szombaton. Azt pedig mindenféleképpen. Csak amolyan átmozgató runningra.

Remélem nem befolyásolja túlságosan az eredményem az utóbbi két hét kevés futása, nagyon várom már ezt a versenyt is. Egy kicsit jobban, mint a Nike-t, bár biztos azért, mert ez az ÉN TÁVOM.

Eközben persze próbálok lelkileg is felkészülni. Múlt hét, szerda táján fogtam fel, hogy egy hét és maraton!!! Akkortól sikerül belegondolni a dolgokba. Számomra fontos a lelki felkészülés, az hogy naponta többször is belegondoljak, végiggondoljam a futást, a távot, a napot. És fontos, hogy várjam, mert ha nem akkor nincs is értelme az egésznek.
Most azért ez egy kicsit nehezebb, mert amúgy egyébként lelkileg egy kicsit taccson vagyok, és próbálom összeszedni magam. Remélem maratonra sikerül...

DE optimizmus és futás!!!!! Szóval vigyázz maraton, jövök és lefutlak ám!!!!!!!!!!!! :)
 

2 komment

nekifutás bejegyzés ügyében. Csütörtökön szépen leírtam futásom és nem tudom miért, de nem mentette el, pedig elég sűrűre van állítva a mentés. Feldühített, így nem kezdtem újra, meg már fáradt is voltam.

Na de most!

CS: 6 km
Sz: 8 km
V: 9 km
Össz: 23 km- nagyon kevés!!!!

Hétfőn, kedden, szerdán nagyon szerettem volna kimenni futni, de önhibámon kívül nem jött össze. Ezeken a napokon nagyon későn végeztem, és ráadásul ebédelni sem volt időm, így amikor 6-7 körül hazaértem, akkor vacsoráztam/ebédeltem, így tele hassal nem ment volna a futás. Csütörtökön már rámsötétedett, ezért le kellett rövidítenem utamat. Tegnap jó volt, pont így terveztem, viszont a mai futás nagyon el lett szúrva. Szerettem volna legalább két órát futni, olyan 18-20 km-t, de buta módon az új cipőmben indultam el. Rosszul kötöttem meg a fűzőt, ezért eleinte zsibbadt a lábfejem, túl kicsi zoknit húztam, emiatt kitörte a sarkam-vízhólyagom is van most már. Plusz szerintem ez a cipő full-aszfaltra van kitalálva, újabb típus, mint az előző cipőim, zselés talpú és csak száguldottam ahol járda volt, egész ruganyos, de ahol a sáros, füves, felázott gáton futottam, ott kész szenvedés volt.
Legközelebb, ha gáton futok, a régi cipőmet húzom.

Okulva az eddigiekből jövő hétre/héttől a cél:
1. Hétfő és szerda között beiktatom a hosszú futást, talán még nem késő, az edzéstervben szombatra volt kiírva, de ez még belefér, sőt úgy érzem kell.
2. Ebédelek, mindenféleképpen, hogy este ne akarjam felfalni még a küszöböt is.
3. Kedden és csütörtökön keresztedzésként elkezdek kondizni, persze nem azért, hogy Rambó női megfelelője legyek, csak erősebb hasizom és karizom a cél, akkor gyorsulhatok futásban (Minden út a futáshoz vezet:)
4. Bevezetem a városi futást, most már sötétben - csak meg kell szokni. Láttam amúgy másokat is futni így este-fele, 8 körül, úgyhogy biztos fogok még sorstársakkal is találkozni.

Már csak két hét a maratonig!!!!!! Nagyon várom!!!!! És kíváncsi vagyok milyen idő lesz...

Mindenkinek jó edzést, és gratulálok a triatlonistáknak, néztem ám :) Igaz, csak délutáni női futamot, meg főleg a futást vártam, ügyesek voltak a magyar lányok!

Fuss a futásért! (újabb nagy sikerű szlogen)
 

Szólj hozzá!

A mai volt eddigi legjobb, legélvezetesebb edzése!!!!!

2:16 lett az időm 21 km 98 m-en. Ez nem egy nagy idő, de én mégis elégedett vagyok, mert bírtam volna még menni, nagyon el se fáradtam, ráadásul majdnem az összes kilométert azonos idő alatt tettem meg, sőt a 17., 18. km-eken még jobban is ment.

Az idő pompás volt, a hangulat remek. A szervezés is tetszett.
Eleinte nem tudtam a saját tempómat menni, kb. az első 5 km-en keresztül, én nem szeretek előzgetni, meg bevágni mások elé, így az egész arról szólt, hogy jól érezzem magam és egy tempóban sikerüljön végigfutni. Ami érdekes volt, hogy még a végén sem szakadozott le a mezőny, de kifejezetten tetszett, hogy ennyi ember volt. Az első km-en sikerült egy hatalmasat esnem, én nem is értem miben botolhattam meg... de szerencsére sikerült horzsolás nélkül megúszni, úgyhogy felpattantam és mentem is tovább.
A végén kicsit nehézkesen ment már a sok emelkedő, de ezt is megoldottam, alföldi létemre :)

Ami még a nap élményéhez tartozott, hogy sikerült összepacsiznom Monspart Saroltával!!!!! Ott szurkolt kb. a 20. km környékén, nekünk, amatőr futóknak!!!!!! Amikor megláttam, rögtön felismertem, gyorsan oda is szaladtam hozzá. Annyira kedves volt tőle!!!!

Most ennyit a versenyről, ha eszembe jut még valami, pótolom. Ami biztos, érzem, a maiból "okulva", hogy menni fog az a maraton 5 órán belül, nagyon szeretném!!!!!

6 komment

írnom. Mert olyan jól esett amit ma láttam: levágták a gazt a gáton!!!!!!!!!!!!

Elég nyögve nyelősen indultam neki a futásnak, eltötyögtem az időt, de aztán erőt vettem magamon és uzsgyi.

Kiértem a gátra és megtáltosodtam. Nagyon jólesett az egész futás. 6 km és repülőztem is, szinte elrepültem. Zenével mentem, de szeretem csak egész halkan hallgatni, hogy halljam, ha beszólnak :) Na jó nem azért, hanem, hogy halljam a légzésem, meg ha jön valaki mögöttem és le kell térni.

Nem tudom mondtam-e már mennyire várom a holnapi versenyt? :) ez költői kérdés volt... Idén rekordszámú jelentkező, 10 000-en jelentkeztünk, ebből 6000 egyéni. Olyan rég voltam ezen a félmaratonon és már hiányzott!

DEJÓLESZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!

4 komment

írok egyet (vagy lehet kettőt). Szóval a héten eddig csak egyszer futottam, betegség miatt nem jött össze többször, úgy voltam vele, hogy inkább kikúrálom magam. Úgyhogy literszámra ittam a kamillateát és jelentem, hogy sikeres volt a kísérlet.

Viszont holnap tervezek kimenni egy laza 6-10 km-re, repülőkkel tarkítva, mármint repülő-futássokkal. Olyan flow élményt szeretnék magamból kihozni, örömfutást.

Jelentem megvan a nyomatás a pólómra, nagyon tetszik, olyan szerény, pont amilyenre szerettem volna. Rányomattam az ujjatlanra is, meg találtam a szekrényben egy rég elfeledett technikai pólót, amire jól mutatott feketében rányomatni (amúgy világoskék). Ráadásul az egész ingyé volt, hiába... a kapcsolatrendszerem irigylésre méltó. :)

A másik hatalmas nagy élményem, örömöm a mai nap, hogy sikerült beszereznem az új futócipőmet. A Hervisben cipőakció volt, és már a múltkor is nézegettem, hogy milyen drágák az (én kedvenc márkám) Asics futócipők 25 000-ért, és már le is mondtam róla. De mivel akció volt, adtam neki még egy esélyt. ÉÉÉÉÉÉs az utolsó modellek közt találtam az én méretemben egyetlen darab Asics cipőt 13000-re leárazva. Annyira szép!! Én ennek úgy tudok örülni, mint egy nő a mennyasszonyi ruhájának! Bár még vasárnap tuti nem ebben futok, és lehet még maratonra sem tudom betörni, mert azért kell neki 1-2 hónap, hogy ráidomuljom a lábamra, de a Balaton Maratonra már tökély lesz, addig is tesiórákat tartok benne... biztos jobban fog benne menni még az is :)

Muszáj volt eme gyönyörű élményimet leírni.

2 komment

Nem tűntem el, élek még, meg persze futok, csak most már dolgozni is kell. Ezt az új munkahely teszi.

Szóval azt hiszem a vasárnapi beszámolómmal voltam elmaradva múlt hétről.
10 km, kf (közepes tempójú futás) ami jó is lett volna, ha az utolsó 2 km-t nem sötétben kellett volna megtennem, hézagos járdán, néhol pedig kitaposott szűk ösvényen. Ráadásul a 2 m-es disznóparéj sorakozik két oldalt, meg másfél méteres parlagfű, bár csak ezen a szakaszon, de elég rossz érzés így futni. Szerencsére nem vagyok allergiás semmire, de engem akkor is feldühít ahányszor meglátom, hogy közvetlenül a lakótelep mellett lévő töltésen ekkora a fű, vagyis inkább gaz. Múltkor mérgemben megálltam kitépni egy méteres virágzó parlagfüvet, persze nem sikerült. Naná, hogy a nyaralók melletti részen gyönyörűen le van kaszálva a fű... Na mindegy ezt a dühömet már rég tervezetem, hogy leírom, hát ez is megvolt.

Hétfőn mire elindultam volna futni, elkezdett szakadni az eső. Én szeretek esőben futni, de elég sok munkám is volt, így könnyebben lebeszéltem magam.
Kedden megint csak 10 km, ez is kf volt, végig esőben, de jó volt! megint totál rámsötétedett. És ez egyre jobban kétségbe ejt. Hogy fogok én itt kijárni futni, már fél nyolckor sötétedik, és én nem tudok hamarabb kijutni. Kénytelen leszek a városban kinézni egy útvonalat, legalább nem töröm ki a bokám - végül az is nagy előny :)

Ha pedig vége a versenyeknek akkor pedig marad a kondibérlet és a futópadon futás egy kis kültérivel, ha van időm világosban kimenni, jobb mint a semmi.

A héten Nike Félmaraton, már várom nagyon, tényleg hiányzott ez a verseny. Próbálom ezt egy edzésnek felfogni a maratonra, mert az utóbbi hónapban nem futottam igazán hosszút. Egyszerűen nem volt rá időm, illetve hülyén szerveztem a dolgokat. Annyira készültem, hogy 47,5 fok lesz, hogy dögmelegben indultam el hosszút futni. Na nem baj, így aztán tök jó lesz kellemes kis 22 fokban.

Addig még meg szeretném csináltatni az ujjatlan pólomat, rá szeretném nyomatni a blogom nevét, remélem még lesz rá idő. A problémám az, hogy nem tudom eldönteni, hogy ujjatlanban fussak-e vagy sem. Félek, hogy fázni fogok, visszont ujjas pólómra nem jó rányomatni semmit, mert úgy sem látszódna. Ó, ezek az élet hatalmas problémái.

Nem is zagyválok már itt tovább, mert már ma egy kicsit lefáradt az agyam: 23 gyerek nevét, 2 anyukájét (nem tudom kinek az anyukája, azt nem mondták) megjegyezni nekem sok egy napra, de azért próbáltam :)

Nos, száz szónak is futás a vége! (egyre idétlenebb szlogenek, de azért remélem értékelitek kreativitásomat:)
 

 

 

9 komment

25.
augusztus

9. Próba

norcsifut  |  4 komment

Sz:6km 37:12 cslf (csigalassúfutás)

Kihagytam 4 napot, hozzáteszem szándékosan, elkedvtelenedtem (húh, ez jó hosszú szó, lehet nem is létezik azért remélem értitek), és így még Monerd2 tanácsának is eleget tettem tudat alatt.

Szóval el is kezdtem lassan, de olyan nehéz lassan futni, folyton figyelmeztetnem kell magam, az órára meg tudatosan nem rá nézni...

Jővő hét vasárnap Nike Félmaraton és már nagyon várom, bár inkább úgy gondolok rá, mint egy edzés a maratonra, időjavítás, világmegváltás ebből már nem lesz, a Siófok Félmaratnon már annál esélyesebb, mármint az Balaton Maratonnak hívják, ez csak olyan Nóri féle "becézés" :)

Közben a munka is elkezdődött, szabadság is véget ért, így már biztos nehezebb lesz, de az elején koncentrálok, hogy márpedig igenis le megyek futni, akkor utána már minden jó. ez a mai nap is így végződött.

A szabadságot is kezdtem már unni, valahogy nem az én világom, év közben persze, már erre várok, de amikor benne vagyok, akkor már sok. Túl sokat agyalok, elmélkedek, problémákat kreálok. De a futás segít.

Szóval FUTÁSSSSSSSSS!!!

4 komment

H: 8 km
Sz: 6 km
CS: 12 km 01:20 ez nagyon lf volt (lf=lassú futás)
P: 10 km 01:07 ünnepi futás
Össz: 36 km

A csütörtök illetve a pénteki futkározásról lenne némi megjegyzés. Mind a két nap naggggyon meleg volt, a könnyebbség egy kis szellő volt. A csütörtökiben csak annyit könyvelhetek el sikerként, hogy múltkori melegben futáshoz képest 3 perccel jobbat futottam, de ez még közel sem az amit én szeretnék. Pénteken meg már nem tudom... mert van ez a fájdalom a jobb sípcsontomban, ami úgy néz ki valami csonthártya-gyulladás féle lehet, elinduláskor fáj, utána végig belenyilalgat. Már volt régebben ilyen problémám, azért gondolok erre. A másik bajom, hogy lassulok, bebambulok, lehet kicsit mostanában besokallok.. vagy lehet csak a lábfájás lassít, na mindegy ennek örömére vagy bánatára hétvégén nem mentem ki futni. Vagy lehet csak túlságosan rágörcsölök az időre, így két héttel félmaraton előtt. Néha egy kicsit nehéz egyedül kimenni és mindig lelkiismeretesen edzeni, pénteken például rég éreztem, hogy ennyire nincs kedvem, az a csoda, hogy lefutottam a kitűzött penzumomat.

úgyhogy döntöttem, legközelebb rá se nézek az órára, csak a futás végeztével, nem akarok ezen görcsölni, egyszerűen futok, ahogy jólesik, és próbálok rövidebb távokat beiktatni gyorsítás céljára, aztán félmaraton, amin a lehető legjobbat megpróbálom kihozni jelenlegi formámból és maratonra már minden szuper lesz :) mert úgy kell lennie!!!!

Más is szokott hasonló problémákkal küszködni?

Üdv és fusssssssssss

 

8 komment

18.
augusztus

7.

norcsifut  |  Szólj hozzá!

Hát itt volnék a nyaralás után beszámolni.
A múlt hét nem úgy sikerült ahogy terveztem, úgyhogy ezennel kinevezem pihenőhétnek, úgyis rámfért már. Szóval:

Sze: 8 km 51:00
Cs: 5 km iramjátékkal tarkítva
Szo: 12 km +400 fok 1:23
össz: 25 km
Ennyi.

szóval azért lenne idelisabb mindent rögtön leírni, mert akkor nem felejteném el. :) Cavinton.

Na jó a szombati futásról van mit írni... 20 km-nek indult. Húgom kísért biciklivel, hozta a hűtött vizemet, meg a bézból sapkámat, de nem vettem fel, gondoltam, biztos nem lesz annyira meleg... de annyira meleg volt, hogy az első 20 m-en fel is vettem a sapkámat, különben tuti felforrt volna a fejemben lévő cucc.
Az eredetileg 10 órási indulást sikerült elhúzni fél 12-re és ezúttal nem csak az én hibámból :) Kerékpárúton futottam a 44-es főút mellett, szélmozgás nuku. Annál több párás levegő, az út mellett végig kukoricatábla, meg napraforgótábla volt, néhol nádas, elég fullasztó volt. Amikor eldöntöttem, hogy azért megpusztulni nem akarok, vissza is fordultam a következő településnél és elkezdett rázni a hideg. Nos, ez nem éppen normális hőségben, még jó hogy egy kút mellett vezetett utunk, rögtön megálltam, lelocsoltam magam vízzel, teleittam magam, tiszta víz volt a ruhám... utána jobb lett, de akkor meg a hasamban lötyögött a víz, mindegy ezt is szokni kell. Végül jócskán időrontással, de bevégeztem a 12 km-emet. Nem baj, szokni kell a meleget is, mert a félmaratonon még lehet hőség, az időjárás nem tudja, hogy akkor már szeptember van és az emberek szerint ősz. :)

Vasárnap nyaralni mentünk Balatonlellére, úgyhogy akkor engedélyeztem magamnak egy kis pihenőt, de nem bírtam sokáig, mert hétfőn kimentem Lellén futni. 49:35 percet futottam, kb. 8 km, este már rámsötétedett amikor befejeztem. És iszonyatosan jó volt, jól is esett, meg a Balaton mellett futni egy élmény!!! Mindenkinek javaslom, próbálja ki ha teheti és még nem adódott lehetősége, mert nagyon jó!!!! Ráadásul sok futóval is találkoztam, az egyik lány még vidáman rám is köszönt, egy kicsit elbambultam, de azért reagáltam és nagyon jól esett. Elfutottam a szálláshelyünktől 25:34 percet, ott egy kicsit megálltam, mert lementem a vízhez gyönyörködni egy kicsit a kilátásban, majd vissza, úgyhogy jócskán javítottam is a visszafele vezető úton, ráadásul el sem fáradtam.

Tegnap éjfél előtt nem sokkal értünk haza, úgyhogy akkor már nem mentem ki, asszem ez érthető. :) Ma pedig 37:26-ot futottam, 6 km.

Igyekszem sűrűbben dokumentálni, vagy több Cavintont szedni. :)

és persze FUTNI MÉG MINDIG JÓ!
 

Szólj hozzá!

K: 51 perc futás kb. 8 km (lefele kerekítve, csak a heti összegzéshez kell)
a cél az volt, hogy ami odafele 26 és fél perc volt, az visszafele kevesebb legyen és az lett :)

A futótop kérdése megoldódott, azt hittem, hogy mostmár siker, nem dörzsöl egyáltán kényelmes stb. Erre tegnap kilyukadt a nadrágom a combomnál!!!! Ezért is futottam kevesebbet, mint terveztem. Szóval jól fel is mérgelt, meg termésetesen kidörzsölt. Nem lenne olyan idegesítő a dolog, ha nem egy adidas futógatyáról lenne szó, amit idén tavasszal vettem. Úgyhogy vissza a boltba és a múltkor kinézett Nike futógatya megvétele következik. Pedig hogy lebeszéltem magam róla... Hervisben néztem ki, de lehet elmegyek máshova is megnézni, mert az M-es nagy volt az S-es meg olyan kicsinek tűnt, hogy nem is mert megpróbálni felhúzni, nehogy megszakítsam benne a cérnát...

Ha már a ruházkodás kérdésénél tartok a cipőmről illik egy-két mondatot említeni. Szóval Asics cipőt használok, már a másodikat, ami ugyanolyan, mint az első, csak más színű. A típusát nem tudom, de nekem baromira bevált. SOHA nem törte ki a lábam, kényelmes, könnyű, és nem is volt drága 12 ezerért. Futottam már benne sárban, vízben, hóban, jégen, -15 fokban, a víz kifolyik belőle, nagyon bevált.
6-7 éve próbálkoztam Nike cipővel, bár biztos jobban kellett volna válogatnom, meg cipőtesztelni, de akkor nem volt rá lehetőség. Megvettem és 4-5-ször elmentem benne futni és nagyon görcsölt benne a talpam. Rögtön oda is adtam Anyukámnak, szerencsére neki is akkora lába van, mint nekem, és amennyit ő sportcípőt húz, pont megfelel neki.
Szóval ideje lenne lassan már másik futócipőt is venni, de ragaszkodok a régi fajtához, de most nem láttam a Hervisben csak 30 000 Ft-os Asics-et... Hááát... végül a mostani cipőmmel is csak annyi a baj, hogy a tetején kilyukadt, mert a bal lábamon megemelem a nagylábujjam amikor futok - gondolom ez azért van, mert az volt eltörve, azóta másképp teszem le a lábam - és azért akármilyen jó a cipő, több ezer km-en böködi valami, akkor az bizony kilyukad :) Mindegy ebbe a cipőbe még csak beleteszem azt a maratont, oda csak nem jó újakat próbálgatni, ha már ez bevált...

A hétre sok tervem van még futás terén, majd a hét végére kiderül mit sikerül megvalósítani. Úszni is el szeretnék menni, keresztedzés gyanánt, lehet még ma, bár nem szeretek valahova először menni, ismeretlen terepre. Lehet ez az én hülyeségem, de ami még nincs megszokva, az nehezen megy. Szóval az új hely az a Szegedi Uszoda. 17.00-ig lehet menni úszni, csak visszatart, hogy én mint amatőr odamegyek bénázni... Amíg Kecskeméten laktunk nyaranta heti 4-szer is elmentem úszni, mert megszoktam. Itt is csak az első lépés a nehéz. Mondjuk ahhoz képest nem úszok lassan, hogy mellúszásban tudok csak, bár ez az uszóoktatómnak köszönhető, mert szerintem jól megtanította a technikáját. Majd látom...

És ha már itt vagyok elmélkedésem is megosztom. Nem tudom, hogy sikerül-e faragni abból a félmaraton időből. és arra gondoltam nem stresszelem magam, megpróbálom úgy felfogni az egészet, mint edzés a maratonra. Akkor biztos nem fog csalódás érni. Lehet még hagyom ezt az időjavítást a Balaton Maratonra, mármint, az ottani félmaratonra. Nos, majd meglátjuk.

Mindenkinek szép napot és fussatok!!!!!

4 komment

09.
augusztus

5.

norcsifut  |  Szólj hozzá!

itt vagyok, hogy összefoglaljam a múlt hetemet:

H: 10,4 km 01:07

Cs: 4 km benne fartlek +hasizomerősítés

Szo: kb. 13 km 01:25

V: 10,4 km 01:07

Össz: 37,8 km

A szombathoz lenne hozzáfűznivalóm. Először is délelőtt 11-kor indultam, gondoltam a verseny is körübelül ilyenkor lesz, szokni kell a délelőtt futást is. A lakásból úgy tűnt, hogy hűvös az idő, még gondolkodtam is, hogy rövidujjúban menjek-e vagy ujjatlanban... végül ujjatlan mellett döntöttem, mint később kiderült jól. Szóval elindultam. Arra futottam, amerre a 10,4-es távjaimat, gondoltam most tovább futok. Még a múltkor kifigyeltem, hogy a szokásos fordulómnál van egy kút (én közkifolyónak hívom - mások röhögtek már ki emiatt:). Pont jó helyen, így ha tovább futok frissitőpont megvan.

Közben kiderült, hogy nemhogy hűvös van, hanem meleg, péntek este felázott a gát, és néhol saras is volt, meg párolgott. Szóval fülledt meleg. Mindegy ezt is muszáj szokni. Odértem a fordítópontomhoz, leszaladtam gyors a közkifolyóhoz és THE KÖZKIFOLYÓ DOESN'T WORK!!!!!!!!!! Küzdelmeim végén egy kicsit megrugdostam, bár sok értelme nem volt, így sem jött belőle víz, na de ott mellette van egy italbolt. Bravó, Nórikának meg egy fillérje sincs. Rögtön összeesküvés elmélet: biztos az italboltos rontotta el a kutat, hogy mindenki bemenjen venni vizet. Cseles. Nagyon cseles. Tanulság: legközelebb viszek 200 Ft-ot és veszek ásványvizet.

Oké. szóval a kútnál vagyok, szomjas vagyok, de menni akarok tovább, szóval megyek is. Onnantól kezdve már teljesen kifutottam a városból. és nagyon szép környezetben futottam, még a fű sem volt olyan nagy... Aztán gondoltam ne fussak messzire, mert vissza is kell menni VÍZ nélkül, úgyhogy 1-2 km után vissza is fordultam. A visszafele a vízhiány következtében igen szenvedősre sikeredett. Olykor-olykor leszaladtam a gátról az utcákra hátha találok kutat, de persze sehol és már olyan voltam mintha sivatagban lettem volna 3 napja, mert halucináltam, mintha kutat látnék és mire persze odértem már nem az volt... Mindegy végül hazaértem és jutalmam másfél liter víz volt. Ja és annyira nem volt meleg, hogy le is égtem!

Szombaton vettem magamnak 8000! Ft-ért sport alsót, mármint toppot. Hogy a férfiaknak ebből a szempontból mennyivel könnyebb dolguk van... Az előző annyira kidörzsölt, nem is egyszer véresre, hogy a hasam tetején hegek láthatók, elég csúnyák, olyan, mintha már egyszer felnyitották volna a hasamat, de legalább műtöttek volna. Már egész hozzászoktam a fájdalomhoz, de most már muszáj volt beszerezni egy normálisat, mert egy egész félmaratont meg maratont nem futhatok így végig!
Vasárnap teszteltem is új szerzeményem, egész jó, dörzsölni biztos nem dörzsöl, csak még meg kell szoknom. Meg felavattam futásra egy új felsőt, vagyis nem új, de futásra alkalmas, vékony, ujjatlan. Zokszó nélkül képes vagyok bármelyik sportosabb felsőmet feláldozni a futás oltárán. Nem érdekel, ha nem csilli-villi, meg kényelmes annyit megér. Van félretéve a versenyekre egy Nike fehér top, csak sajnálom, mert ha minden másnap mosom az a végére inkább szürkés-sárga lesz...abba nem kéne edzeni.

A másik dolog amin futás közben gondolkodtam, hogy mennyire jó a Tisza-parton futni a gáton. (Leszámítva a nagy füvet, amelyet érthetetlen okokból június óta nem nyírtak.)
Nagyon jó a levegő, sok futóval találkozok, és rengeteg kutyával. Én nagy kutya-fan vagyok, mindenféle kutyát szeretek, kicsit, nagyot, fajtatisztát, keveréket, szépet, csúnyát, szóval mindet. És itt van időm gyönyörködni a sétálgató kutyusokban, és sajnálni, hogy nekem nincs :( De majd ha nagy, kertes házunk lesz...

Ezt a bejegyzést sikerült megint bő lére ereszteni :)

a lényeg: FUTNI JÓ! Jó futást mindenkinek!

 

Szólj hozzá!

05.
augusztus

4.

norcsifut  |  Szólj hozzá!

Itt vagyok.

Két napot nem voltam futni, gyomorfájás, mégpedig igen fura volt a dolog, így még nem éreztem magam. Csak feküdtem és szenvedtem. Még ma is fáradtnak éreztem magam, sajgott mindenem, de nem bírtam ki és kimentem futni.

Lájtos lett:

4 km, időt nem mértem, mert volt benne fartlek. A végén lépcsőzni akartam, de fáj a sípcsontom mellett, így könnyen lebeszéltem magam róla. Felüléseztem, hátha az erős hasizom majd segít a suhanásban... :) +nyújtás természetesen.

Most fáradtnak érzem magam, nem szoktam, de most bekenem magam valami krémmel, hátha használ, mondjuk BenGay-el. Kicsit üresnek érzem magam, fásultnak, no de holnap minden jobb lesz! Hajrá!!!

Mert FUTNI JÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szólj hozzá!

03.
augusztus

3.

norcsifut  |  2 komment

Tegnap (hétfőn) 10.4 km lett megint 01:07-el.

Ez egyáltalán nem jó, de tudom, hogy az utolsó 400 m-en rontottam el. Szegedi vagyok (már egy hónapja), a gáton szoktam futni és útvonaltervezőben néztem meg, hogy 5200 m ameddig én futni szoktam, aztán fordulás vissza. Eleinte csak azt néztem, hogy fél óra oda, fél óra vissza, az kb. 10 km. Nos, múlt héten amikor ugyanígy futottam, odafele szakaszom 33 perc lett és visszafele ugyanennyi. Ez a cél, visszafele mindig jobban futni, vagy legalább ugyanannyit. Tegnap odafele 32!!! perc lett, na mondom, ezt megtartjuk, legyen legalább 01:05, de tudtam, hogy simán lesz ez még 04 is! Csak nem számoltam a hasgörccsel. már a fordulónál is éreztem, de ilyenkor próbálok nem törődni a fájdalmakkal, sikerült is. Az utolsó pár száz méternél néztem az órám, és hűűű ez meglesz, mikor is nagyon elkezdett görcsölni a hasam, nos onnan már tényleg csak totyogtam.

Mindegy a lényeg a lényeg, ma másfél órás futást tervezek, vagy legalább valami kereszteződésig futok, hogy tudjak távot is nézni az útvonaltervezőben. Remélem nem tötyögöm el az időt és időben indulok, ami az jelenti, hogy legalább fél hétkor, hogy ne sötétedjen rám. Tegnap is fél nyolckor indultam és a végén már igen sötét volt.

Az jó lesz ha minden futásomról ilyen rizsaáradattal számolok be, de hiába, a futásról órákat tudok beszélni, mert FUTNI JÓ!!!!!! Ehhez hozzátenném, hogy már két barátnőmet is megfertőztem ezzel a szlogennel, és hatásomra kezdtek el futni. Az egyik közülük megrögzötten utálta az egészet!!!

A másik jellemzőm, hogy számokat nem tudok megjegyezni, de a futóidőimet kívűlről fújom. Beteges ugye? Na jó, én már csak ilyen vagyok.

Kellemes futást mindenkinek!

2 komment

süti beállítások módosítása