05:25:41
Nem egy szép idő, sőt életem egyik legrosszabbja, de hát ez van.
A volt a baj, hogy tényleg elhittem, hogy 5 órán belülire tudom szorítani. Egész jól összejött az edzés szeptemberben, volt még hosszú is, bár rendszeresnek azért nem mondanám. Az időim is javultak, félmaraton után még csak izomlázam sem volt, úgyhogy tényleg kicsit értetlenül állok a dolgok előtt. Hogy elkeseredtem, azt nem mondanám, csak rossz belegondolni, hogy mennyit kell még várnom, hogy újra megpróbáljam. Már hiányzik és most valahogy duplán. Szeretnék már egy új PB-t... De majd csak eljön, még van időm 80 éves koromig... :)
Mindennek ellenére imádtam az egészet (leszámítva 2-3 km-t, azt annyira nem imádtam:) és kerestem az okokat, hogy ez miért így jött össze.
Először az okok, kis elemzés:
1. Szerda-csütörtök- péntek hőemelkedéssel küszködtem, torokgyulladással, meghűlésfélével, ezt a futo.blog-on pedagóguspestisnek emlegették, valószínűleg, hogy az lehetett. Ezért nem mertem csütörtökön kimenni futni, féltem, hogy komolyabbra fordulhat...
2. Valószínűleg a pihenés sem volt elegendő a múlt héten.
3. Rosszul kajáltam múlt héten: rendszertelenül, össze-vissza. Szombat is katasztrófa volt ebből a szempontból és valószínűleg ez nyomot a legnagyobbat a teljesítményemen: reggeli, vacsora kimaradt. Csak ebédeltem, az sem maraton előtti kajának való volt.
4. A meleg. Ennyi.
És a verseny: Szabi futótárssal teljesítettem az első 33-34-35-öt. Nem tudom pontosan, valahogy már megint nem figyeltem a km-táblákat, csak 39-től. Szóval szerintem elég jól mentünk a feléig (02:19 lett) utána jött nekem egy holtpont (ilyen sem volt még nekem) bár ezt akkor nem érzékeltem, talán a melegtől volt, mert amikor árnyékosabb részre értünk rendbe jöttem.
Aztán jött egy fordító, ahol először jelentkezett: hányingerem lett, picit megszédültem. De rögtön árnyékba vonultunk és jobb lett, aztán jött a frissítő, nagy nehezen legyűrtem egy müzliszeletet (jó volt, jó ötlet, köszi szervezők!) és jobb lett. Leesett a vércukor- gondoltuk. 16 km-től szőlőcukrot ettem, izoitalt végig ittam, vizet is sokat. Áttértünk a Pesti oldalra. Itt nyújtottam egy kicsit (én szoktam maraton közben, mert egy kicsit újjászületek tőle, megéri az az 1-2 perc) Még talán egy km-t tudtam ez után Szabival futni, majd megint visszatért a hányinger, gyomorfájdalom. És kész. Belegyaloglás. Szabit elengedtem és itt mondok köszönetet neki: Nagyon köszi Szabi, hogy kitartottál és nem akartál otthagyni és segítettél! Tényleg jól esett!! :)
Azért nem volt teljes séta, néhol próbáltam a futást, de pár 10 méterig ment csak, az egyik elinduláskor kaptam egy óriási ovációt egy egész szlovák vagy cseh (nemtom) csapattól, nagyon jófejek voltak!
A következő frissítőnél meg egy kicsit végem volt. Próbáltam összeszedni magam, meg minden ami ezzel jár... frissítettem, ettem ittam és elindultam. Innen már lassan csoszogtam, hogy hátha jó lesz. 36 után éreztem, hogy rendbejöttem és egy kicsit bedühödtem, mikor még messze, de megláttam a záróbuszt. Több se kellett, onnantól kezdve még az emelkedőknél sem álltam meg és a frissítőknél sem. Pedig nem nagyon tudok inni menet közben, de ekkor már nem érdekelt! Futottam ahogy bírtam és vigyorogtam ahogy szoktam. Rengeteg biztatást kaptam, még egy teli furgonból is (autósoktól ritka) Saci néni is rám mosolygott, annyira kedves! Fotós is biztatott, a frissítőknél is a srácok szuper volt. És a befutás is nagyon nagy élmény volt!!
Az a baj, ha ez egyáltalán baj, hogy annyira szeretem a maratonokat, persze az összes futórendezvényt, de valahogy nekem a maratonok jönnek be a legjobban. Ott egész más a futók hozzáállása, a hangulat meg a táv. És én addig biztos ezt fogom csinálni, (még ha ilyen béndzsa idővel is) de amíg vigyorogva tudok futni, jó kedvvel, másokat biztatva. Addig engem minden évben meg lehet találni egy-egy maratonon. Ez már hozzám nőtt. Szeretek rá készülni, még ha nincs is rá időm, szeretek futni, a természetben. Szeretek embereket megismerni, akik ugyan olyan bolondok, mint én. És a futókról mindig kiderül, hogy milyen jófejek és segítőkészek. Szóval ennyi a sztori.
