Nem tudok élni nélküle, hát élek vele...
Persze mi mással, hát a futással!
Rég nem írtam már megint, de holnap maraton, így gondoltam írok egy kis ráhangolódó írást.
Edzegettem, ahogy időm engedte, még futottam egy hosszabbat is - 23 km-t, nem volt rossz, de valami nagy motivációhiány vett rajtam erőt.. érdekesen sikeredett.
Ehhez képest múlt hét vasárnapi 9,4-es km-emen (bejáratott útvonal) javítottam 1 percet minden tervezés nélkül. Nem is úgy indultam neki... Hát ez egy kicsit erőt ad.
Rendeltem futóblogos polót, de sajnos csak tegnap adták postára, így esélytelen hogy abban fussak, pedig hogy elterveztem... Persze nem én vagyok a szomorúság mintaképen, így egyből túllendülök eme fajta "szomorúságokon".
Mert rögtön kapom a szépet és jókat: tanítványaimnak meséltem a maratonról (a kisebbik tanítványaimnak) és ilyet kaptam:
"Nóra néni, én vasárnap szurkolok majd magának, szívből!"
Annyira aranyos! És nagyon jól esett. Milyen szép is lenne, ha csak egy olyan lenne, mint én, hogy a tanára példáján kezd el futni. Nem kell maratont, csak sportolni...
Teljes gőzzel a maratonra koncentráltam a héten: minden este erről olvasgattam, hogy fejben is tudjam, hogy hogy kell maratont futni :) először a jobb vagy a bal láb?
Terv persze már megint van A meg B terv.
A terv: 04:45-ös örömfutás.
B terv: örömfutás.
Az egyik terv úgy is sikerülni fog :) Szerintem nem leszek csalódott bárhogy legyen is. Mert ugye a maraton azért több dolgon is múlhat...
Ma még futok egyet, átmozgatok. Aztán hajrá!!!
Most pedig irány a munka.
Holnapra pedig:
It doesn't matter how slow you go,
as long as you don't stop...
as long as you don't stop...