HTML

Norcsi futóblogja

Félmaratonra, maratonra készülésről, napi futkározásimról, nehézségekről, és kitartásomról. Egy kicsit a mindennapi életről (nehéz lenne teljesen kizárni).

Friss topikok

Sziasztok!

Már hetek óta gondolkodtam, hogy elkezdem ezt a blogot, motiváció gyanánt is (saját magamnak), meg így egyben láthatom edzésemet, készülésemet.

Asszem illik leírni az eddigi futókarrierem, úgyhogy most hozzá is látok.

13 éves korom óta futok. Úgy kezdődött az egész, hogy 12 évesen eltörtem a lábam, elég rendesen, mert műtötték, csavarozták a sípcsontomat. Még csak pár napja feküdtem az ágyban a fekvőgipszemmel, de már majd megőrültem, hogy nem mehetek ki a természetbe, elég aktív gyerekkorom volt, így amint levették a gipszet és rendesen ment a járás elkezdtem futni persze csavarokkal a lábamban... Ez eltartott nyáron, de ha jól emlékszem nem sokat futottam egyszerre, csak 2-3 km-et

Elkezdődött a suli és a technika tanárom rengeteget mesélt futásairól, edzéseiről, maratonjairól. És mit ne mondjak nagyon megtetszett a dolog. Elhatároztam, hogy felkészülök a Kaiser's-Plus Maraton napján lévő 8 km-es versenyre 1999-ben. Edzettem ahogy tudtam, és jól sikerült, nagyon élveztem a verseny hangulatát. Következő évben futottam életem első félmaratonját, azóta már 9-szer futottam félmaratont. Egyébként egy kis faluban nőttem fel és nagy segítségemre volt, hogy két tőlem idősebb unokatestvérem is futott (ők ma már nem).

Félmaratoni legjobb időm 2:07.

16 évesen elhatároztam, hogy lefutom a maratont. Persze a nevezésemet elutasították, és most bevallom, akkor anyukám nevén végül lefutottam 5 óra alatt és rettentő büszke voltam magamra. Azóta 6 maratont futottam és nagyon élvezem. A legjobb időm eddig 4:56 volt.A legemlékezetesebb a Milánóban futott maratonom, Debrecenben pedig a legjobb időmet futottam. Legtávolabbi célom 4:30-on belül futni a New York Marathon-t, hogy bekerüljek a Times-ba, hatalmas élmény lehet, de addig is míg összegyűjtöm rá a pénzt, megpróbálok a környező országokban maratonokat teljesíteni. Türelem.

Idén szeretném Nike Félmaratont 1:50 alatt futni, de ha 2 órán belül van egy perccel már annak is örülök, a maratont pedig 4:45 alatt. Egyelőre csak ilyen apró célok, én még csak most érek a maratoni-érettség korába, azt hiszem még bőven akad lehetőségem jobbakat futni. Egyelőre csak ennyi, meglátjuk hogy megy.

Szeretném leszögezni, hogy én tényleg csak egy lelkes amatőr vagyok, és magamhoz képest igyekszem teljesíteni. Olaszországban volt szerencsém egy profi futóval edzeni, 2:07 alatt futja a maratont, és rengeteget segített a gyorsításban és tényleg nagyon jó formába kerültem. Most igyekszek egyedül jó formába kerülni, meg a ti segítségetekkel, akinek van kedve, írjon nyugodtan kommenetet, a jótanácsot és a segítő szándékú kritikát mindig szívesen veszem.

Mindenkinek jó futást!

 

Címkék: futás félmaraton maratoni futóblog

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://norcsifut.blog.hu/api/trackback/id/tr412193818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisnaj 2010.08.07. 09:49:11

Gyerünk Norcsi! Én szurkolok Neked! :)

monerd2 2010.08.09. 18:53:33

mi tetszett legjobban a maratonokban?

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2010.08.09. 19:08:13

@monerd2: először hosszan elkezdtem sorolni, hogy mit szerettem a versenyeken, a momentumait, de aztán kitöröltem, mert a kérdés: legjobban. Nehéz egy szóban vagy mondatban összefoglalni. De ami tetszett az élmény, a futás, a sok futás, határaim feszegetése, a sok ember. Én nem vagyok egy gyors futó, de a maratonban érzem: eredményt tudok elérni, ezzel bizonyítok valamit, ha másnak nem is legalább magamnak :)

monerd2 2010.08.11. 04:54:06

:) én is akarok majd maratont futni kb. jövőre. addig is 1 hülye kérdés, nem totál rossz érzés 5 órán át az aszfalton futni? tudom tényleg hülye kérdés... :) csak tök kíváncsi vagyok milyen.

monerd2 2010.08.11. 04:54:39

egyébként máskor ne töröld ki! arra is kíváncsi lettem volna :)

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2010.08.11. 09:32:38

@monerd2: nem hülye kérdés :) Tudod hányan kérdezték már? Az az igazság, hogy általában még holtpontom sem szokott lenni. A Milanó maratonon olyan jó éreztem magam, hogy az utolsó 10 km-en jobb ezreket futottam, mint az előtte lévő 20 km-en.. Szerintem a titka, hogy az ember a fájdalmak ellenére (mert 30 valahány km után már egy kicsit fáj is) jól érezze magát, élvezze. Én például biztatni szoktam a körülöttem futókat, beszélgetni. Biztos a természetemből fakad, elég közvetlen vagyok, szeretek ismerkedni.
Te hol tartasz készülésben? Mész idén valamilyen versenyre, félmaratonra?

monerd2 2010.08.11. 16:55:50

tök jó, hogy elkerülöd a holtpontot. gondolom óvatos kezdéssel éred ezt el. :)

igen, készülök őszi félmaratonokra. :) a nike-ra meg utána a balatonira. látom te is ezekre mész. bár amit csinálok azt direkt félmaratonra készülésnek túlzás lenne nevezni, csak próbálom az állóképességemet javítani. mert futottam már félmaratont, de ott gondok voltak az állóképességgel a végén. (meg nyilván azért is, mert az elejét elfutottam.)

a maratonra készülésben hol tartok..? jó kérdés :)) mert hogy dönti el az ember, hogy mikor kész a maratonra? 31km-t már futottam poénból, és csak lejtőn (szép hosszú lejtő) fájt, szóval akár mehetnék is, de azért én még várok vele kicsit, amíg nem érzem azt, h na most már tényleg kész vagyok rá. :) jelenleg vhogy még nem érzem így.. pedig nyilván fizikailag menne. nem tudom ez mennyire lett értelmes :)

monerd2 2010.08.11. 16:59:46

ja. mész a bp maratonra? (mert írod "idén" szeretnéd a 4:45-öt) én ott a 30km-es távot tervezem. :)

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2010.08.11. 18:34:26

@monerd2: azt mondják 2 év futómúlttal rendelkező egyén érett meg a maratonra, persze kellő edzéssel párosítva. Előtte 1-2 verseny-félmaraton kell (nem olyan amit otthon futsz). Persze mindig akadnak kivételek :)
Igen, megyek a Bp maratonra, már egy kicsit hiányzik, mert elég rég futottam már pesti versenyen. Én ezeket a nagy versenyeket szeretem, ahol sok ezer ember fut, bár a debreceni maratonon is jó volt... de mégis a nyüzsgés, a hangulat más (nekem)
Te érzed, hogy kész vagy-e a maratonra, a lényeg, hogy magabiztosan kezdj neki. Én így tettem 16 évesen, bár elég merész volt és szerintem a naivitásom segített át a versenyen, biztos nem is volt igazán egészséges olyan idősen nekivágni, de szerencsére megúsztam...:)

monerd2 2010.08.11. 21:48:31

@norcsifut: jaja, a 2 évben lehet vmi... :) én azt olvastam h minimum 1 év kell, de inkább több. én amúgy 10 hónapja futok, szóval biztos nem véletlen h félek még tőle... :P

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2010.08.11. 22:33:51

@monerd2: igen, de tényleg ez mindenkinél más, az 1 év az tuti. Értendő, hogy kinek mennyi a súlyfeleslege, milyen alkat. Meg persze sportolt-e az illető előtte vagy sem. Mert pl. egy focista, legyen az csak megye 3-as osztályban, de van neki heti 2-3 edzése, az már egy jó alap... szerintem...
süti beállítások módosítása