HTML

Norcsi futóblogja

Félmaratonra, maratonra készülésről, napi futkározásimról, nehézségekről, és kitartásomról. Egy kicsit a mindennapi életről (nehéz lenne teljesen kizárni).

Friss topikok

K: 51 perc futás kb. 8 km (lefele kerekítve, csak a heti összegzéshez kell)
a cél az volt, hogy ami odafele 26 és fél perc volt, az visszafele kevesebb legyen és az lett :)

A futótop kérdése megoldódott, azt hittem, hogy mostmár siker, nem dörzsöl egyáltán kényelmes stb. Erre tegnap kilyukadt a nadrágom a combomnál!!!! Ezért is futottam kevesebbet, mint terveztem. Szóval jól fel is mérgelt, meg termésetesen kidörzsölt. Nem lenne olyan idegesítő a dolog, ha nem egy adidas futógatyáról lenne szó, amit idén tavasszal vettem. Úgyhogy vissza a boltba és a múltkor kinézett Nike futógatya megvétele következik. Pedig hogy lebeszéltem magam róla... Hervisben néztem ki, de lehet elmegyek máshova is megnézni, mert az M-es nagy volt az S-es meg olyan kicsinek tűnt, hogy nem is mert megpróbálni felhúzni, nehogy megszakítsam benne a cérnát...

Ha már a ruházkodás kérdésénél tartok a cipőmről illik egy-két mondatot említeni. Szóval Asics cipőt használok, már a másodikat, ami ugyanolyan, mint az első, csak más színű. A típusát nem tudom, de nekem baromira bevált. SOHA nem törte ki a lábam, kényelmes, könnyű, és nem is volt drága 12 ezerért. Futottam már benne sárban, vízben, hóban, jégen, -15 fokban, a víz kifolyik belőle, nagyon bevált.
6-7 éve próbálkoztam Nike cipővel, bár biztos jobban kellett volna válogatnom, meg cipőtesztelni, de akkor nem volt rá lehetőség. Megvettem és 4-5-ször elmentem benne futni és nagyon görcsölt benne a talpam. Rögtön oda is adtam Anyukámnak, szerencsére neki is akkora lába van, mint nekem, és amennyit ő sportcípőt húz, pont megfelel neki.
Szóval ideje lenne lassan már másik futócipőt is venni, de ragaszkodok a régi fajtához, de most nem láttam a Hervisben csak 30 000 Ft-os Asics-et... Hááát... végül a mostani cipőmmel is csak annyi a baj, hogy a tetején kilyukadt, mert a bal lábamon megemelem a nagylábujjam amikor futok - gondolom ez azért van, mert az volt eltörve, azóta másképp teszem le a lábam - és azért akármilyen jó a cipő, több ezer km-en böködi valami, akkor az bizony kilyukad :) Mindegy ebbe a cipőbe még csak beleteszem azt a maratont, oda csak nem jó újakat próbálgatni, ha már ez bevált...

A hétre sok tervem van még futás terén, majd a hét végére kiderül mit sikerül megvalósítani. Úszni is el szeretnék menni, keresztedzés gyanánt, lehet még ma, bár nem szeretek valahova először menni, ismeretlen terepre. Lehet ez az én hülyeségem, de ami még nincs megszokva, az nehezen megy. Szóval az új hely az a Szegedi Uszoda. 17.00-ig lehet menni úszni, csak visszatart, hogy én mint amatőr odamegyek bénázni... Amíg Kecskeméten laktunk nyaranta heti 4-szer is elmentem úszni, mert megszoktam. Itt is csak az első lépés a nehéz. Mondjuk ahhoz képest nem úszok lassan, hogy mellúszásban tudok csak, bár ez az uszóoktatómnak köszönhető, mert szerintem jól megtanította a technikáját. Majd látom...

És ha már itt vagyok elmélkedésem is megosztom. Nem tudom, hogy sikerül-e faragni abból a félmaraton időből. és arra gondoltam nem stresszelem magam, megpróbálom úgy felfogni az egészet, mint edzés a maratonra. Akkor biztos nem fog csalódás érni. Lehet még hagyom ezt az időjavítást a Balaton Maratonra, mármint, az ottani félmaratonra. Nos, majd meglátjuk.

Mindenkinek szép napot és fussatok!!!!!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://norcsifut.blog.hu/api/trackback/id/tr302214091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viktornaplo 2010.08.11. 18:06:38

lövésem sincs hogy találtam meg a blogod, de nagyon tetszik.. meghoztad a kedvem a futáshoz.. :DD soksikert a New York maratonhoz.. (:

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2010.08.11. 18:39:45

@viktornaplo: hú, köszi, akkor már megérte elkezdeni, néztem a te blogodat is, remélem hamarosan a futásról is olvasok benne ;)

monerd2 2010.08.11. 21:50:01

érdekes, én is úgy változtattam a terveim h a nike-on nem kell nagyot robbantanom de majd a balatonnál.. :) a nike-on 2óra körüli bőven elég lesz, akár 2:01-2:02. akkor legalább biztos nem csalódok. :)

ja igen, a new york marathonra amúgy nem egyszerű bejutni, pedig azt én is szívesen lefutnám... :)

norcsifut · http://norcsifut.blog.hu 2010.08.11. 22:28:05

@monerd2: Hát igen, nem érzem, hogy sokat tudnék gyorsulni még a félmaratonig, hiú ábrándokat meg kergetni felesleges. Egy kényelmes örömfutás, persze 2 óra körül, na meg persze a hangulat. A Balaton Félmaraton is tök hangulatos volt, kb. 4 éve ott is futottam, szerintem nem változhatott.. Nagyon szép az őszi Balaton.
Hát igen... New York marathonra jó előre kell nevezni, meg azért nem is olcsó, főleg nekünk nem amcsiknak :) A kijutásról nem is beszélve, de én tudom, hogy egyszer ki fogok jutni!!! Persze akkor tényleg a 4:30-on belüli maraton a cél, mert a Times-ban benne lenni tök jó érzés lehet!!!
süti beállítások módosítása